Légiósok: a Revolution elcserélte Németh Krisztiánt korábbi klubjához!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.07. 06:47
null
Németh Krisztián újra a Sporting Kansas Citynél (Fotó: sportingkc.com)
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Sporting Kansas City csere keretében megszerezte korábbi játékosát, a magyar válogatott Németh Krisztiánt.

A nagyszabású ügyletről a Sporting hivatalos honlapján számolt be: a csere keretében a Kansas Citynél folytatja pályafutását a 29 esztendős szélső, míg a New England Revolution ellenértékként összesen 350 ezer dollárnyi pénzösszeg mellett megkapja a Sporting Kansas City 2020-as első körös választási jogát a játékosbörzén (MLS Szuper Draft).

Németh Krisztián 2014 decembere és 2016 januárja között már játszott az SKC-nél – a magyar támadó kifejezetten sikeres időszakot zárt akkor, 33 mérkőzésen összesen 16-szor volt eredményes, emellett kiosztott hét gólpasszt is.

Németh így „honfitársra lelt”, a Sportingban futballozik ugyanis a szintén magyar Sallói Dániel is.

„Németh Krisztián már ismeri a klubot, sikeres volt velünk, ráadásul tisztában van vele, mit akarunk elérni. Boldogok vagyunk, hogy visszatér hozzánk, a közösségünk pedig segíteni fog neki, hogy minél hamarabb visszarázódjon, közben pedig tovább küzdünk a rájátszásért” – idézi a Sporting Kansas City hivatalos honlapja Peter Vermest, az együttes vezetőedzőjét.

A Kansas City a „Welcome, home!” (Köszöntünk itthon!) üdvözléssel fogadta a játékost. Sallói is köszönt: „Szia!”


Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30