Légiósok: Kádár Tamás Szentpétervárra szerződhet

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2018.07.16. 15:43
null
Kádár Tamásért nyolcmillió eurót kér a Dinamo Kijev (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Sajtóhírek szerint az orosz Zenit megvásárolná Kádár Tamást a Dinamo Kijevtől, amely a Nemzeti Sport értesülései szerint nyolcmillió eurót kér a 47-szeres válogatott védőért.

A szentpétervári alakulat belső védőt keres, s úgy tudjuk, első számú kiszemeltje az előző idényben az ukrán bajnokságban és az Európa-ligában is remek teljesítményt nyújtó Kádár Tamás.

A magyar válogatott alapembere azért is keltette fel a legutóbb az orosz bajnokságban ötödik, így az Európa-ligában érdekelt Zenit figyelmét, mert több poszton is bevethető, a védelem tengelyében és a bal szélen is megállja a helyét.

A Nemzeti Sport megkereste Kádárt, aki röviden válaszolt kérdésünkre.

„Nem tudok semmit mondani, nem rajtam múlik…” – felelte Kádár Tamás, akinek szavaiból úgy sejlik, a két klub megegyezése esetén nincs ellenére a váltás.

Információnk szerint a Zenit hajlandó a zsebébe nyúlni, és már nagyon közel vannak a klubok a megállapodáshoz.

A 28 éves Kádár szerződése még két évig él a Dinamo Kijevnél, de szinte biztosra vehető, hogy a nyáron klubot vált.

Legfrissebb hírek

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

Labdarúgó NB I
14 órája

A Minnesota United elköszönt James Rodrígueztől

Minden más foci
16 órája

NB II: a rutinos Polgár Kristóf Tiszakécskén folytatja

Labdarúgó NB II
17 órája

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

Labdarúgó NB I
18 órája

Az Al-Nasszr harmadszor is kölcsönadta Jhon Duránt, most a Benficának

Minden más foci
2026.07.21. 07:40

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 22:37

A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 17:20

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 13:59