Ausztria: eldőlt, Lőw Zsolt nem lesz a Salzburg vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.28. 16:23
null
A 41 éves Marco Rose marad a Salzburg vezetőedzője (Fotó: AFP)
A Red Bull Salzburg egy évvel meghosszabbította vezetőedzője, Marco Rose szerződését, aki a megállapodás szerint 2020 nyaráig biztosan marad az osztrák csapatnál. Ezzel eldőlt, hogy Lőw Zsolt nem lesz a salzburgiak trénere, így két lehetősége maradt: vagy a PSG másodedzője lesz, vagy marad az RB Leipzignél.

Rose 2013 óta dolgozik a Red Bull Salzburgnál, az U16-os, majd az U18-as csapat irányítása után 2016-ban vette át az U19-eseket, akikkel megnyerte az ifjúsági BL-t.

A sikert követően tavaly a felnőttcsapat élére került, s amellett, hogy bajnok lett, az Európa-ligában az elődöntőig menetelt együttesével, eddigi 62 meccséből csak ötöt veszített el.

A Lipcsében született 41 éves szakember 2002-től hét éven át játszott Jürgen Klopp irányítása alatt, játékosként sokat tanult a Liverpool jelenlegi menedzserétől.

Szóba került, hogy a Lipcsében megüresedő vezetőedzői állás Roséé lesz, és a helyére átkerülhet Lőw az RB Leipzigtől, de ez a lehetőség így már nem áll fenn.

Lőw Zsolt így maradhat Lipcsében, vagy elfogadhatja Thomas Tuchel ajánlatát, és a PSG másodedzője lehet.

Legfrissebb hírek

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40

Negóék és Redzicék is feljutottak az Európa-liga főtáblájára

Európa-liga
2026.08.27. 22:31

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Redzic Damir csereként beállva duplázott, a Salzburg hét gólt lőve jutott tovább a kupában

Légiósok
2026.07.25. 20:18

Németországból Ausztriába szerződött az NB I-et is megjárt bosnyák válogatott támadó

Foci vb 2026
2026.07.11. 15:51

Ha Klopp német kapitány lesz, Lőw Zsolt is ott lehet a stábjában – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.06. 12:58

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45