Negóék és Redzicék is feljutottak az Európa-liga főtáblájára

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.08.27. 22:31
null
Redzic Damir (középen) az El alapszakaszában is futballozhat idén (Fotó: Imago Images)
Véget értek a selejtezők a labdarúgó Európa-ligában, a playoffkör lezárultával kialakult a főtábla 36 csapatos mezőnye.

Loic Nego a kispadról nézte végig, ahogy csapata megfordítja a párharcát. Az Omonia vendégként 1–0-ra kikapott, majd a visszavágón fél óra alatt két gólt szerzett, viszont a Sint-Truiden is betalált még a szünet előtt. A ciprusiak azonban újabb két gólt lőttek a második félidőben, a belgák szépítése pedig a 90+2. percben már nem osztott, nem szorzott. 4–2

Redzic Damir viszont kezdett, és a 82. percig a pályán volt, kevesebb mint két perccel azt követően cserélte le edzője, hogy csapata, a Salzburg harmadszor is betalált a hazai mérkőzésen. A Mjällby 180 perc alatt nem tudta bevenni ellenfele kapuját, így az osztrákok kettős győzelemmel jutottak tovább. 3–0

Még ki kell emelni a Viktoria Plzen és a Crvena zvezda párharcát, ahol a szerb együttes úgy járt, mint a Celtic a Bajnokok Ligájában. A belgrádiak ugyanis az első meccset megnyerték 3–0-ra, és mivel a visszavágón a 11. percben egyenlítettek, még a szünetben is háromgólos előnyben voltak. A fordulás után viszont emberhátrányba kerültek, a csehek pedig háromszor betalálva hosszabbításra mentették a párharcot, pedig még tizenegyest is hibáztak. A 96. percben megszületett az ötödik plzeni gól, ezzel (5–4-es összesítéssel) kiesett a Crvena zvezda. 5–1

Az El-alapszakasz (melynek az FTC is tagja) sorsolását pénteken 13 órától tartják.

Európa-liga
2026.08.27. 22:52

Topligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

A Juventus, a Milan, a Bayer Leverkusen és a Benfica is a lehetséges ellenfelek között.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, PLAYOFF, VISSZAVÁGÓK
Ararat-Armenia (örmény)–Craiova (román) 1–0
Továbbjutott: az Ararat, 2–1-es összesítéssel
Iberia Tbiliszi (grúz)–Jagiellonia (lengyel) 1–2
Továbbjutott: a Jagiellonia, kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel
Lilleström (norvég)–Egnatia (albán) 2–1 – h. u.
Továbbjutott: a Lilleström, 2–1-es összesítéssel
Salzburg (osztrák)–Mjällby (svéd) 3–0
Továbbjutott: a Salzburg, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel
Kauno Zalgiris (litván)–Besiktas (török) 1–0
Továbbjutott: a Besiktas, 3–1-es összesítéssel
Omonia (ciprusi)–Sint-Truiden (belga) 4–2
Továbbjutott: az Omonia, 4–3-as összesítéssel
Viktoria Plzen (cseh)–Crvena zvezda (szerb) 5–1 – h. u.
Továbbjutott: a Viktoria Plzen, 5–4-es összesítéssel
Aarhus (dán)–Benfica (portugál) 1–3
Továbbjutott: a Benfica, kettős győzelemmel, 6–2-es összesítéssel
CSZKA Szófia (bolgár)–OFI (görög) 0–2
Továbbjutott: az OFI, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel
Thun (svájci)–Lech Poznan (lengyel) 2–2
Továbbjutott: a Lech Poznan, 9–2-es összesítéssel
Anderlecht (belga)–Kajrat Almati (kazah) 3–0
Továbbjutott: az Anderlecht, kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel
Ferencváros–Trabzonspor (török) 4–0
Továbbjutott: az FTC, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel

Európa-liga
2026.08.27. 22:23

Négygólos FTC-gála! A zöld-fehérek búcsúztatták Szalahékat, és bejutottak az El ligaszakaszába

A törökök kettős emberhátrányban fejezték be a mérkőzést, Lisztes Krisztián 2024 májusa után talált be ismét tétmérkőzésen zöld-fehér színekben.

 

 

Legfrissebb hírek

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40

„A csalódás is a futball része” – írta Szalah, miután a Trabzont simán kiejtette a Fradi

Európa-liga
2026.08.28. 16:10

Borbély Balázs: Fontos volt, hogy az érzéseinket mi kontrolláltuk jobban!

Európa-liga
2026.08.27. 23:17

Nagy Ádám: Mentálisan mi felkészültebbek voltunk

Európa-liga
2026.08.27. 22:51

Négygólos FTC-gála! A zöld-fehérek búcsúztatták Szalahékat, és bejutottak az El ligaszakaszába

Európa-liga
2026.08.27. 22:23

Videón a Ferencváros négy gólja és a Trabzonspor két piros lapja

Európa-liga
2026.08.27. 22:20

Nagy Ádám és Nagy Olivér is kezd a Fradiban a Trabzonspor elleni visszavágón

Európa-liga
2026.08.27. 19:25