Légiósok: Lang Ádám a másodosztályú Nancyban folytathatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.05. 18:10
null
Lang Ádám (balra) a szezonban mindössze három bajnokin játszott a Dijonban (Fotó: AFP)
Várhatóan a francia másodosztály alsóházában található Nancy labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását Lang Adám, a válogatott védőt a szezon végéig adja kölcsön klubja, az élvonalbeli Dijon.

 

„Egyelőre szóbeli megállapodás született a két klub között, a papírokat a jövő hét elején írhatják alá. De úgy gondolom, ez már biztosnak tekinthető, ha minden jól megy, Ádám a jövő héten már ott edz” – nyilatkozta Illés Zoltán, a játékos menedzsere a Nemzeti Sport Online-nak.

Hozzátette, hogy több csapat is érdeklődött a válogatott védő iránt, ám a Nancy jelentkezett be a legkorábban.

„A kölcsönszerződés hat hónapra, az idény végéig szól majd, de látszik, hogy a Dijon nem akar lemondani a játékosról, hiszen a fizetésének jelentős részét átvállalta” – mondta.

A helyi L'Est Républicain című napilap pénteken ugyancsak Lang érkezéséről írt, megemlítve még, hogy a Ligue 2 16. helyén álló lotaringiai együttes csatárposzton is erősítene, és visszacsábítaná Maurice Dalét, aki a nyáron távozott a török másodosztályú Giresunsporhoz.

Legfrissebb hírek

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
18 órája

Ki hitte volna? A 152 millió euróért vásárló PSG hatalmas plusszal zárta a nyarat

Francia labdarúgás
2026.09.04. 18:28

A Ligue 1 és a gyöngyhalászati Top 10

Francia labdarúgás
2026.08.28. 22:20

Szikszai Hennagyij és Lang Ádám is piros lapot kapott – képek a Kisvárda–DVSC mérkőzésről

Labdarúgó NB I
2026.08.23. 20:02

A PSG három új támadója akár három új játékoshoz juttathatja Szoboszlai Dominikékat

Francia labdarúgás
2026.08.21. 17:27

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
2026.08.16. 12:46

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
2026.08.14. 23:01

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2026.08.10. 17:03