Légiósok: Nagy Dominiket a Legia tartalékcsapatához irányították

Vágólapra másolva!
2017.10.18. 13:41
Nem vett részt a Legia Warszawa labdarúgócsapatának szerdai edzésén Nagy Dominik, akit a klub vezetősége a tartalékokhoz irányított – számolt be róla a legia.net.

Hogy a döntés hátterében pontosan mi áll, azt egyelőre nem tudni, de a lengyel internetes portálok azt a nyilatkozatot idézik, amelyet Nagy Dominik néhány nappal ezelőtt az M4 Sport stábjának adott.néhány nappal ezelőtt az M4 Sport stábjának adott.

„Nem titkolom, az a célom, hogy egy jó szezon után a jövő nyáron továbbálljak. A klubnak is ez az érdeke. Amikor aláírtam a szerződésemet, megmondták, hogy üzletként tekintenek rám. Próbálok eleget tenni a vezetőség kívánalmainak, illetve az én érdekem is, hogy jó teljesítményt nyújtsak, hiszen szeretném kipróbálni magam az öt topbajnokság valamelyikében” – mondta Nagy, aki vasárnap kimaradt a Legia meccskeretéből a Lechia Gdansk elleni bajnokin (1–0).

A kétszeres magyar válogatott futballista a lengyel bajnokság jelenlegi kiírásának első 12 fordulójában kilenc mérkőzésen lépett pályára a varsóiaknál, és egy gólt szerzett.

A helyi sajtóban arról nem írnak, hogy Nagy Dominiket mennyi időre száműzték az első csapat keretéből.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Nagy Dominik: Szabó István nélkül nincs bennmaradás...

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 10:21

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik