Légiósok: Ha úgy teljesítek, mint eddig, játszom – Gulácsi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.27. 12:57
Gulácsi Péter, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig magyar válogatott kapusa a vetélytársnak szerződtetett Yvon Mvogo érkezése után is csak magával foglalkozik.

A lipcsei együttes kedden Emil Forsberg találatával 1–0-ra nyert a Konyaspor ellen felkészülési mérkőzésen. Gulácsi Péter kezdőként lépett pályára, az első félidőben ő állt a németek kapujában.1–0-ra nyert a Konyaspor ellen felkészülési mérkőzésen. Gulácsi Péter kezdőként lépett pályára, az első félidőben ő állt a németek kapujában.

„Tipikus felkészülési meccs volt, még nem vagyunk teljesen felpörögve. Jól kezdtünk, nagy nyomás alá helyeztük az ellenfelünket, ám aztán kijött, hogy annyira még nem friss a csapat. Az ilyen összecsapások viszont kellenek ahhoz, hogy felvehessük a megfelelő ritmust” – vélekedett a magyar válogatott kapus a találkozó után az rblive.de-nek.

Míg Gulácsi az első játékrészben, addig a néhány hete szerződtetett Yvon Mvogo a második félidőben állt a németek kapujában. A svájci játékos kapcsán – akit az RB Leipzig nem titkoltan Gulácsi vetélytársának szán – Gulácsi elmondta, csak a saját feladatára koncentrál.

„Mvogo egy jó srác. Sokkal többet nem tudok róla mondani, mert a második félidőt nem igazán láttam. Azt tudom, ha úgy teljesítek, mint az eddigiekben, akkor játszani fogok. Magamra és a saját feladatomra összpontosítok, a végső döntést pedig majd a klub és a vezetőedző hozza meg. Természetesen minden játékosnak az a célja, hogy megtartsa a kezdőpozícióját a gárdánál.”

„Mindennap keményen dolgozom, a legfontosabb azonban az, hogy az egyesület sikeres legyen. Az előző szezonban is jó kapusai voltak a Lipcsének, és ez most sincs másképp – kezdeni pedig az fog, aki a legjobban teljesít. Én minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy én legyek az. De csak saját magamra koncentrálok.”

Legfrissebb hírek

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
1 órája

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
22 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27
Ezek is érdekelhetik