Légiósok: Bőle menne Romániából, erősebb bajnokságba vágyik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.01. 09:42
Bőle Lukács, a CSMP Iasi futballcsapatának magyar légiósa elmondta, még nem tudja, hol folytatja pályafutását, ám erősebb bajnokságba vágyik, és elhagyná a román élvonalat.

A 27 éves szélső szerződése 2017 júniusában jár le a CSMP-vel, Bőle Lukácsot ennek kapcsán kérdezték a terveiről.Bőle Lukácsot ennek kapcsán kérdezték a terveiről.

„Menni szeretnék, de még nem tudom, hová – árulta el Bőle a TV Dolce Sportnak. – Most irány nyaralni, aztán majd eldöntöm, hogyan tovább. Szeretném megvitatni a családommal és a képviselőmmel. Több ajánlatom is van Romániából, olyan csapatoktól, amelyek a rájátszásban szerepeltek, köztük a FCSB (a BEK-győztes Steaua jogutódjának, az FCSB-nek az érdeklődéséről korábban már beszámoltunk). Ugyanakkor nincs sok esély rá, hogy maradok az országban, erősebb bajnokságban szeretnék játszani.”

Panicos Makedonas, Bőle menedzsere néhány napja a Nemzeti Sport Online megkeresésére elmondta, egyelőre minden ajánlatot meghallgatnak.

„Tény, hogy több országból is van ajánlatunk, köztük például Oroszországból vagy Törökországból, és ezek a mostanihoz képest valóban jóval magasabb fizetéséről szólnak. Először is azt kell eldöntenie Lukácsnak, hogy marad-e Európában vagy az Európán túli folytatás mellett dönt, mert nem európai országokból is vannak ajánlataink, olyan csapatoktól is, amelyeknél már vannak magyar futballisták. Egyelőre minden ajánlatot meghallgatunk, és a szezon végén, az összes szempontot mérlegelve döntünk. Az anyagiakon túl nagyon fontosak a körülmények, a klub céljai, hogy nemzetközi kupainduló csapatról van-e szó” – hangsúlyozta Makedonas.

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
14 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
16 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
21 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00
Ezek is érdekelhetik