P. K. 2017.05.23 18:27 Frissítve: 2017.05.23 18:28

Az elnök szerint a BEK-győztes sem tudja megfizetni a magyar szélsőt

A román sajtóban a napokban is téma volt a CSMP Iasi magyar légiósának, Bőle Lukácsnak a jövője, aki csapata legutóbbi bajnokiján győztes gólt szerzett. A BEK-győztes Steaua jogutódjánál, az FCSB-nél is képbe kerülő középpályással kapcsolatban klubja elnöke mondta azt, hogy a bukarestiek sem tudnak versenyre kelni a szélsőért a fizetését illetően az iránta érdeklődő külföldi klubokkal. A 27 éves játékos lehetséges jövőjéről ügynökével, Panicos Makedonasnál beszéltünk.

Bőle Lukácsnak (zöldben) többek között Oroszországból és Törökországból is van ajánlata (Fotó: prosport.ro)

Bőle Lukács a jelenlegi szezonban, három meccsel az alsóházi rájátszás vége előtt, 29 bajnokin kilenc gólt szerzett, ötöt pedig előkészített, illetve kiharcolt öt büntetőt. Ennek köszönhetően, no meg azért is, mert lejár a szerződése a CSMP Iasinál, jelentős érdeklődés mutatkozik iránta, és várhatóan a jelenlegi fizetésénél jóval nagyobb járandóság fejében tud váltani. Erről beszélt klubja elnöke is.        

„Való igaz, Florin Prunea azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint sem a bukarestiek, sem más román klub nem tudja jelenleg megfizetni Bőle Lukácsot, mert olyan lehetőségei vannak külföldről, amivel a román klubok nem tudnak versenyezni” – reagált a Nemzeti Sport Online megkeresésére a szélső menedzsere, Panicos Makedonas.

„Tény, hogy több országból is van ajánlatunk, köztük például Oroszországból vagy Törökországból, és ezek a mostanihoz képest valóban jóval magasabb fizetéséről szólnak. Először is azt kell eldöntenie Lukácsnak, hogy marad-e Európában vagy az Európán túli folytatás mellett dönt, mert nem európai országokból is vannak ajánlataink, olyan csapatoktól is, melyeknél már vannak magyar futballisták. Egyelőre minden ajánlatot meghallgatunk, és a szezon végén, az összes szempontot mérlegelve döntünk. Az anyagiakon túl nagyon fontosak a körülmények, a klub céljai, hogy nemzetközi kupainduló csapatról van-e szó” – hangsúlyozta a játékosügynök.

Érdekes, hogy Bőle attól függetlenül kapós a nemzetközi átigazolási piacon, hogy soha nem volt magyar válogatott, és jelen állás szerint egyelőre nem is lesz, hiszen nem szerepel Bernd Storck szövetségi kapitány legújabb, a júniusi, Oroszország elleni felkészülési meccsre és Andorra elleni vb-selejtezőre készülő keretben.

„A válogatottság már nem kérdés Bőle esetében, mert látszik, hogy nincs esélye bekerülni a nemzeti csapatba. A kérdés csak az, mit kellett volna tennie a meghívóhoz, hiszen a magyar bajnokságnál erősebb pontvadászatban nyújt jó teljesítményt, folyamatosan játéklehetőséghez jut, több válogatott légióssal ellentétben, akik nincsenek játékban” – fogalmazott ezzel kapcsolatban a menedzser. 

BŐLE LUKÁCS LEGUTÓBBI GÓLJA

 

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.12.07 10:02:57

Légiósok BORSI GERGELY

A támadót az élvonalból és a másodosztályból sem keresték, az alacsonyabb ligák pedig nem motiválják.

2017.12.01 08:09:47

Légiósok SZELI MÁTYÁS (EINDHOVEN)

A PSV-ben nevelkedő Kun Bertalan sok nehézséggel megküzdött már pályafutása során.

2017.11.27 23:57:27

Légiósok ZSOLDOS BARNA (Abu-Dzabi)

Az al-Vahda légiósának fáj, hogy az idei kudarcok miatt megkérdőjelezik kilencvenhárom válogatottságát.

2017.11.27 23:21:12

Légiósok THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Egy kulcsembertől mindenki sokkal többet vár.

2017.11.22 16:29:38

Légiósok nemzetisport.hu

U9-től scout, U12-től videoelemzés, karakterfejlesztés – dán utánpótlás-nevelés magyar szemszögből.