Légiósok: „A Dinamo Kijev Európa egyik legnagyobb klubja” – bemutatták Kádárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.01. 11:13
Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dinamo Kijev hivatalos sajtótájékoztató keretein belül mutatta be két téli igazolását, Alekszandar Panticsot és Kádár Tamást.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, a Dinamo Kijev Európa egyik legnagyobb klubja. A célom, hogy minél többet játsszak, valamint trófeákhoz szeretném segíteni a csapatot. Azonnal ide akartam jönni, amint hallottam a Dinamo érdeklődéséről. Nem volt egyszerű – erről nem is mondhatok többet –, de hálás vagyok, hogy itt lehetek” – mondta Kádár Tamás a sajtótájékoztatón.Kádár Tamás a sajtótájékoztatón.

„Elégedett vagyok, hogy ezt a két játékost szerződtettük, sok jelöltet megnéztünk. Alekszandar és Tamás a jövő reménységei, immár minden rajtuk múlik. Bízom benne, hogy a pályán valóra váltják a hozzájuk fűzött reményeinket” – tette hozzá Szerhij Rebrov vezetőedző, aki korábban azt is elárulta, miért maradt el Kádár bajnoki debütálása.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Lech Poznant elhagyó magyar védő négy évre írt alá az ukrán klubhoz.

Kádár és Pantics bemutatása

Legfrissebb hírek

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

El-selejtező: rúgott gól nélkül jutott tovább a Dinamo Kijev; Várkonyiék ismét hárommal nyertek

Európa-liga
2026.07.16. 22:45

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 20:17

Videó: Kádár Tamás visszavonul, a Pancho Arénában búcsúzott a futballtól

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 20:46

Köszöntötték a KEK-győztes Dinamo Kijev tagjait, így Rácz Lászlót is

Minden más foci
2026.05.05. 14:11

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47