A gitáros – Sinkovics Gábor jegyzete

Több mint harminc méterről rúgta azt a gólt. Felpörgette a labdát, aztán félfordulattal pontos, célzott lövést eresztett meg. A közönség felállva tapsolt, a San Marinó-iak kapusa talán azon gondolkodott, érdemes lenne abbahagyni az egészet, amikor annyi szép szakma van, amelyben nem röhögteti ki magát az ember.

Szalai Ádám 23 esztendős volt, amikor mesterhármast ért el a lelkes San Marino ellen, és sokan azt gondolták, hosszú idő után végre újra igazi centerre lelt a magyar futball. Persze senki sem emlegette egy lapon a nyurga fiatalembert Bene Ferenccel, Törőcsik Andrással, Izsó Ignáccal, Dajka Lászlóval vagy mondjuk Fischer Pállal – de Szalai tehetségét mindenki elismerte.

Hét esztendő vágtatott el azóta. Ez idő alatt sok minden történt vele, életregénye bővelkedett izgalmas fordulatokban, ám a cselekmények helyszíne nem mindig a zöld gyep volt. Emlékezetes gólok helyett még emlékezetesebb nyilatkozatok születtek, Szalai nem fogta vissza magát, amikor a magyar futball gondjairól kellett beszélnie, ha kellett, az egész közeget kritizálta, többeket magára haragítva.

Pedig sok mindenben igaza volt.

Ám a magyar futballtársadalom úgy fogadta ezt, hogy a labdarúgó ne dumáljon, hanem játsszon. Játsszon minél jobban, minél eredményesebben! S Szalai Ádám megtette volna, ha nem kerül újra és újra parkolópályára. Epizodista lett, afféle mellékszereplő, s mi itthon csak reménykedhettünk benne, hogy nem kerül végleg a süllyesztőbe, és nem olvassuk a nevét valamelyik másod- vagy harmadosztályú Bundesliga-csapat összeállításában, esetleg a ciprusi bajnokságban.

Aztán tavaly nyáron történt valami.

Az a gól Bordeaux-ban az osztrákok ellen, az a becsúszva szerzett történelmi találat új lendületet adott pályafutásának. Itthon attól kezdve már kevésbé volt fontos, milyen különleges sportautóval közlekedik s ki az aktuális barátnője. Szalai Ádám újra elhitte magáról, hogy megállja a helyét a Bundesligában, hogy értékes, gólképes csatár. Lassan, nagyon lassan fedezték fel megint a Hoffenheim csapatában, heteket, hónapokat kellett várnia, hogy kezdő legyen, s most, hogy ez megtörtént, az Ingolstadt elleni gólokkal hálálta meg a bizalmat (egy hónappal korábban pedig csereként duplázott a Mainz ellen).

Hét éve, azon a bizonyos San Marino elleni meccsen gitárost utánzó mozdulattal ünnepelte góljait. Azóta is pontosan tudja, nincs szebb muzsika a gólörömnél.