Hegedűs Péter visszaépítené a bizalmat Győrben

GY. F.GY. F.
2026.05.12. 10:50
null
Hegedűs Péter (Fotó: Dömötör Csaba)
A még mindig fiatal, de rutinos szakember harcos, kreatív támadójátékot bemutató csapatot szeretne összerakni a Rába-partiaknál.

Egy idényt, a 2021–2022-est leszámítva 2019 óta a TFSE kötelékében dolgozott Hegedűs Péter, 2023-tól vezetőedzőként, s bajnoki negyedik helyezéssel búcsúzott el a fővárosi klubtól. Pályafutását az Uni Győrnél folytatja szakmai igazgatóként, és vezetőedzőként vele tart eddigi segítője, Bozsó Ádám, valamint erőnléti edzője, Isabella Rezende is, akikkel nagyon szeretett együtt dolgozni, és szintén nyitottak voltak az új lehetőségre.

„Örülök, hogy a döntésem a távozásról már az alapszakasz vége után megszületett, tehát független volt a végeredménytől – mondta megkeresésünkre Hegedűs Péter, a még mindig fiatal, 1993-ban született szakember. – Így mindenesetre jó szájízzel tudok távozni, nagyon szép időszakot zártam le, szerettem itt dolgozni. Jó lett volna esetleg megszerezni egy érmet, de nincs bennem hiányérzet. Nem bántam volna, ha a négy között is megmutatjuk, okkal kerültünk be oda, ám összességében jó érzésekkel hagyom ott a TFSE-t, hogy jöjjön egy új impulzus és egy kihívásokkal teli korszak a Győrnél.”

Amelynél bizony a 11. helyezés után sok lesz a tennivaló, éppen csak bennmaradt a csapat az élvonalban. Hegedűs Péter szerint meg kell beszélni az utánpótlásedzők szerepét, kijelölni a szakmai irányvonalat, és lépésről lépésre felvázolni a fejlődési ívet, amelyet a győri fiatalok követni tudnak, és amelynek kifutása az NB I-es szereplés. A szakember örülne, ha akár már az első évadában lennének a keretben helyi fiatalok.

„A csapatvezetés mellett segítem a klub újrastrukturálását, észszerűbb pénzügyi döntésekre lesz szükség, vissza kell építeni a bizalmat a játékosokban és a külső partnerekben is. A TFSE-nél sok játékossal és játékosügynökkel is tartottam a kapcsolatot, ezeket a tapasztalataimat fel tudom használni Győrben. Valóban nagy feladat lesz ez a kettős megbízatás, de állok elébe!” – szögezte le Hegedűs.

Gyanítjuk, a cél nem a biztos bennmaradás lesz a következő évadban, és valóban, Hegedűs Péterék szeretnék visszahelyezni a klubot oda, ahol korábban volt, ám ez nem fog menni egyik napról a másikra. Évadról évadra kell építkezni, ugyanis nem az új szakmai igazgató találta fel a spanyolviaszt, és a bölcsek köve sincs nála.

„Most még nem látom a végleges keretet – addig nehéz lenne helyezésről beszélni. Alapvetően erős magyar magban gondolkozunk, és csak egy-egy posztra hoznánk légióst – hangsúlyozta Hegedűs Péter, aki Dúl Norbert vezérigazgatóval megállapodva hosszú távra tervez. – A rutinos és fiatal magyar játékosok egyvelegét szeretnénk összerakni, olyan csapatot, amelynek van identitása, harcos, emellett kreatív támadójátékot mutat be. Fontos, hogy a szurkolók is visszataláljanak a lelátóra, ehhez az kell, hogy szerethető legyen a játékunk képe. Hónapról hónapra egyre több olyan elemet honosítanánk meg, ami tetszetős a nézőknek, ehhez rengeteg munkára lesz szükségünk, és olyan kosárlabdázókra, akik szeretnek dolgozni.”

 

Legfrissebb hírek

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
Tegnap, 7:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2026.09.21. 14:28

Kosár: a sérülése után Kecsmárik Olívia szinte új emberként tér vissza

Utánpótlássport
2026.09.20. 20:29

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29