Légiósok: jól kerestek a németek Huszti Szabolcson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.07. 09:07
null
Huszti Szabolcs érkezésével kilencre nőtt a légiósok száma a Jatajnál
Jól kerestek a német klubok Huszti Szabolcson. A Csangcsun Jataj 1.5 millió eurót fizetett a középpályásért a Hannovernek 2014-ben, most a Frankfurtnak egymilliót. Előbbinek nyolc évvel ezelőtt a Zenit is utalt hárommillió eurót.

 

Bár a német sajtó Huszti mostani eladása kapcsán egymillió eurót írt, a kínaiak csupán 500 ezer euróról számoltak be. Mivel a légióst egy évvel ezelőtt 250 ezer euróért vették meg a németek, haszon mindenképpen van az eladásán.

SZAVAZÁS

Jól döntött-e Huszti Szabolcs, amikor ismét Kínába szerződött?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Huszti frankfurti szerződése a nyáron lejárt volna – adott esetben ingyen is távozhatott volna –, és a német klub a hosszabbítást illetően ugyan már decemberben jelezte, hogy élne opciós jogával, a kínai ajánlatra nem mondott nemet. A Nemzeti Sport információi szerint akadt olyan frankfurti klubvezető, aki a beérkezett kínai ajánlatot látva azonnal kijelentette: ezt el kell fogadni!

Huszti Szabolcs érkezésével kilencre nőtt a légiósok száma a Jatajnál, ami azért érdemel említést, mert a kínai szövetség januárban – az átigazolási szezon kellős közepén – úgy határozott, hogy korlátozza a „vendégművészek” számát: a keretben legfeljebb öt külföldinek lehet helyet szorítani, de közülük egyidejűleg csak három tartózkodhat a játéktéren. Főhet hát a csangcsuni vezetők feje, a kilencből négy légióstól egyhamar meg kell szabadulniuk. Jobban mondva, nyolcból, hiszen Huszti Szabolcstól aligha válnak meg...

A mértékadó transfermarkt.de adatai alapján a Hannover 1.05 millió eurót fizetett Husztiért: 2006-ban a Metznek utalt át 300 ezret, 2012-ben a Zenitnek 750 ezret. Utóbbitól viszont 2009-ben hárommilliót kapott, majd 2014-ben jött a Jatajtól 1.5 milliót. Ez 3.45 millió euró haszon. Az Eintracht 750 ezres nyereséggel szállt ki anyagilag a Huszti-ügyletből, a szakmai pozitívumok mellett.

Legfrissebb hírek

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30

Ismét lecsapott a „zöld kaszás”, ezúttal a Frankfurt edzőjét buktatta meg a Werder Bremen

Német labdarúgás
2026.01.18. 14:24

Kétszer vezetett, majd a 94. percben mentett pontot az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
2026.01.16. 22:40

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
2026.01.13. 22:34

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Kétszer vezetett a Dortmund, de a végén a döntetlenért kellett harcolnia Frankfurtban

Német labdarúgás
2026.01.09. 22:29

Bundesliga: a Hoffenheim nagyon megverte a Hamburgot, idegenben alkotott nagyot a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.12.13. 17:38

Vezetett a Frankfurt, de Koundé duplájával a Barcelona győzött

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 22:59
Ezek is érdekelhetik