Légiósok: a jövő héten műtik Bogdán Ádámot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.01. 09:52
A jövő hét közepén műtik Bogdán Ádámot, az angol másodosztályú Wigan labdarúgócsapatának kapusát, aki november 19-én a Barnsley elleni bajnokin szenvedett súlyos térdsérülést.

A 20-szoros válogatott kapus csütörtökön, a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Skype-on – internetes telefonkapcsolaton – keresztül elmondta, hogy az operációra Londonban kerül sor, s az az orvos műti majd meg, aki Angliában ezeket a beavatkozásokat el szokta végezni, s akit jelenlegi egyesülete, a Wigan, valamint kölcsönadó klubja, a Liverpool is ajánlott neki.

Bogdán Ádám hozzátette: a rehabilitációt a Liverpoolnál végezi el, és pozitívan várja az előtte álló eseményeket.

„Így legalább alkalmam lesz rá, hogy a harminchoz közeledve még egyszer megerősítsem az egész testemet az elkövetkezendő évekre” – fogalmazott a 29 esztendős kapus, akire hat-kilenc hónapos kényszerpihenő vár, s úgy tervezi, hogy a legjobb esetben júniusban kezdheti el a edzéseket.

Bogdán Ádámnak a Barnsley elleni meccsen nemcsak a keresztszalagja szakadt el, hanem egy porc is levált a térdében.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32
Ezek is érdekelhetik