Sallai Roland: Jó tanulópénz volt, többé nem csinálok ilyet

2016.10.29. 07:52
null
Sallai Roland eltiltás miatt nem léphet pályára a Cagliari ellen (Fotó: corrieredellosport.it)
Minden rosszban van valami jó. Sallai Roland, a Palermo támadója csütörtök este a 60. percben állt be az Udinese ellen, a 75. percben egy szabálytalan belépőért kapott sárga lapot, hét perccel később pedig műesésért – felnőttpályafutása során először kiállították, ráadásul a csapata is kikapott 3–1-re. Kesergés és bosszankodás helyett igyekszik tanulni az esetből.

„Jó tanulópénz volt, többé nem csinálok ilyet, ha már lesz egy sárgám, de nem rágódom rajta, inkább előretekintek – mondta a Nemzeti Sportnak a Puskás Akadémiától kölcsönvett futballista, majd kérésünkre felidézte a szituációt. – Két ember között egy csellel nagy lendülettel betörtem a kapu elé, és hirtelen úgy döntöttem, ahogy. Van ilyen a futballban, nálam sokkal jobb játékosokkal is megesett már hasonló, úgyhogy dolgozom tovább, előrenézek. Ki tudja, talán ha a bíró messzebb van, másképpen dönt, de tapasztalatszerzésnek jó volt. Nem emlékszem, kaptam-e valaha is lapot műesésért. Edzőnk, Roberto De Zerbi is azt kérte a mérkőzés után, hogy nyugodjak meg, egyébként is folyamatosan biztat, többször elmondta már, jó játékosnak tart, látja, hogy fejlődök, előbb-utóbb beérik az elvégzett munka gyümölcse.”

Kiállítása miatt kihagyja a hétfői, Cagliari elleni találkozót – egy bajnokiról szóló eltiltása mellé 2000 eurós pénzbírságot is kapott –, az azt követő fordulóban, a Milan ellen ismét pályára léphet.

„Remélem, lehetőséget kapok, hatalmas élmény a nagy csapatok ellen futballozni, így lehet igazán fejlődni – folytatta az egyszeres magyar válogatott labdarúgó. – Bár a Roma ellen nem léptem pályára, a hangulat ott is lenyűgözött, és elég nagy élmény volt együtt melegíteni Francesco Tottival. Ennél persze többre vágyom, és jó lenne, ha a Palermo elmozdulna a kieső helyről. Nagyon kellene egy újabb győzelem, lendületet adna nekünk, egyszersmind a szurkolók véleménye is megváltozna, akik érthető módon elégedetlenek az eddigi produkciónkkal.”

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
51 perce

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
19 órája

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
Tegnap, 6:51

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
2026.09.21. 16:05

Sallai Roland és Callum Styles sérült, kikerült a válogatott keretéből

Magyar válogatott
2026.09.21. 11:36

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56