Werder: sok vesztese van az 1–5-nek, de Kleinheisler nyertes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.08. 09:24
null
Kleinheisler először kezdett a Werderben (Fotó: AFP, archív)
A Werder Bremen a német labdarúgó Bundesliga hétvégi fordulójában súlyos, 5–1-es vereséget szenvedett Mönchengladbachban, és húsz kör után a 16., osztályozós helyen áll, igaz, öt ponttal a kieső pozíciókat elfoglaló Hoffenheim, Hannover duó előtt. A Kicker brémai szempontból kevés pozitívumot látott a mérkőzésen – a kezdőcsapatba állított Kleinheisler László szereplése az egyik.

„Sok vesztese van a Werder Bremen 5–1-es, Mönchengladbachban elszenvedett vereségének. Az északi klub játékosainak jó része formán kívül van, két újonc kivételével. Bár ők – a debütáló Leon Guwara és az először kezdő Kleinheisler László – sem voltak hibátlanok, mégis a győztesek közé számítanak” – írja a német szaklap.

Kleinheisler László az első tavaszi mérkőzésen még a kispadról nézte társait, a Hertha ellen már a 63. percben beszállt a kispadról, és jó kritikákat kapott, a Gladbach ellen már kezdett, és 75 perc után cserélte le Viktor Szkripnik vezetőedző, aki dicsérte a magyar légiós teljesítményét.

„László küzdött, futott, harcolt, és jó megmozdulásai voltak.”

A Bild ugyanakkor „csalódást keltőnek” nevezte Kleinheisler teljesítményét, a Nordwest-Zeitung pedig megjegyzi, a magyar válogatott középpályás „közel sem volt annyira dinamikus, mint a Hertha ellen”. A Kreiszeitung arra hívta fel a figyelmet, hogy az ősszel mérkőzést alig-alig játszó Kleinheisler erőnléte egyértelműen kevés ahhoz jelenleg, hogy végigjátsszon egy Bundesliga-találkozót.

„A magyar játékosnak nagyon kemény munkát kell még végeznie” – állapítja meg a regionális lap.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 20 17 2 1 50–9 +41 53
2. Borussia Dortmund 20 14 3 3 52–24 +28 45
3. Hertha 20 10 5 5 29–21 +8 35
4. Schalke 20 10 3 7 29–26 +3 33
5. Bayer Leverkusen 20 9 5 6 29–21 +8 32
6. Mönchengladbach 20 10 2 8 40–35 +5 32
7. Mainz 20 9 3 8 25–24 +1 30
8. Wolfsburg 20 7 6 7 29–28 +1 27
9. 1. FC Köln 20 6 8 6 21–26 –5 26
10. Ingolstadt 20 7 5 8 14–21 –7 26
11. Darmstadt 20 6 6 8 21–29 –8 24
12. VfB Stuttgart 20 7 3 10 31–41 –10 24
13. Hamburg 20 6 5 9 22–28 –6 23
14. Augsburg 20 5 6 9 22–28 –6 21
15. Eintracht Frankfurt 20 5 6 9 26–34 –8 21
16. Werder Bremen 20 5 4 11 24–41 –17 19
17. Hoffenheim 20 2 8 10 18–30 –12 14
18. Hannover 20 4 2 14 19–35 –16 14
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
18 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
18 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16