– Bennfentesként árulja el, mit érdemes tudni a párharc hátteréről?
– A derbik édesanyja – csak így emlegetik. Ez a legősibb presztízscsata Németországban, a többi városi vagy tartományi rangadó eltörpül mellette – mondta Stieber Zoltán a Nemzeti Sportnak. – Nincs is szükség motivációs videóra a kezdés előtt… A szurkolók úgy vannak vele, ha imádott csapatuk oda-vissza megveri a gyűlölt ellenfelet, az sem baj, ha az idény végén kiesik. Itt tényleg a szomszédba kell átmenni a rivalizálásért: a két várostábla között nyolc kilométer a távolság. Van, aki naponta megteszi az utat: akad olyan csapattársam, aki Fürthből jár át Nürnbergbe.
– Két évig ön is Fürthben futballozott. Milyen reakcióra számít a drukkerek részéről?
– Minden bizonnyal kifütyülnek.
– A korábbi érdemeire tekintettel meg is tapsolhatnák.
– Ez ki van zárva. Ahogy mondani szokás, minden rosszban van valami jó: még sohasem volt részem ellenséges fogadtatásban, legalább ezt is átélem. Habár azt nem bánom, hogy Nürnbergben lesz a meccs... Nézőből nem lesz hiány, elővételben negyvenezernél is több belépő kelt el. A telt ház garantálva van, a parádés hangulat szintúgy, a többi meg rajtunk, játékosokon múlik.
– A derbi légkörét egyszer már tapasztalhatta – a másik oldalon állva.
– Így igaz. Ha már itt tartunk, említek még egy számottevő különbséget: a négy évvel ezelőtti összecsapás idején mindkét gárda az élvonalban szerepelt. Természetesen zsúfolásig megtelt a stadion, tizennyolc-ezren voltak a lelátón. Nem esett gól, de könnyen eshetett volna: két ziccert is elpuskáztunk. Az a szép a futballban, hogy bár aznap bosszankodtam amiatt, hogy Raphael Schäfer remekül védett, ezúttal kifejezetten örülnék neki. A rutinos kapusunk amúgy is jó fej, segít mindenben. Időnként azért emlékeztet rá, hogy volt két év, amikor „eltévedtem". A minapi cicázás során szerinte a kelleténél erősebben passzoltam rá a labdát, ez elég is volt neki ahhoz, hogy felemlegesse a fürthi múltamat...