Légiósok: Beszéltem Storckkal, figyel rám – Korcsmár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.19. 13:27
Málagától délre, Mijas városában edzőtáborozik a német másodosztályú Greuther Fürth labdarúgócsapata. Jó hír, hogy a 24-szeres válogatott Korcsmár Zsolt is teljes értékű munkát végezhet, a korábbi újpesti játékos csaknem egy év után játszhat újra: 2014 márciusában szakadt el a térdszalagja, és a porc is megsérült.

„Hosszú, monoton volt a rehabilitáció – mondta a január 9-én 27. születésnapját ünneplő védő. – Ám minden unalmas és fárasztó gyakorlatot végigcsinál ilyenkor az ember, hogy visszatérhessen. December elején elkezdhettem a csapattal edzeni, mondanom sem kell, alig vártam…”

Stefan Ruthenbeck a nyáron lett a Fürth edzője, most kezd el együtt dolgozni a magyar játékossal – eddig csak a konditeremben látta, futballpályán csak mostanában. Abban maradtak, hogy Korcsmár Zsoltnak reális esélye van visszakerülni a csapatba, ami természetesen rajta, a teljesítményén múlik.

„Kétszer is beszéltem Bernd Storck szövetségi kapitánnyal. Megnyugtatott, hogy figyel, számít rám, de az is világos: a klubomban kell minél többet játszanom és lehetőleg jó teljesítményt nyújtanom. Nyilván gyakran eszembe jut az Eb, de hogy ott lehessek, a Fürthben kell beverekednem magam a csapatba. Ez az alap, e nélkül nem megy a kerettagság, és ennek szellemében dolgozom mindennap.”

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik