Keresztes Krisztián: Mintha kést szurkáltak volna a jobb térdembe

CS. A.CS. A.
2026.09.18. 07:28
Keresztes Krisztián (balra) sérüléssel bajlódik (Fotó: Imago Images)
A pénteki bajnokiról, a fájdalmáról és a válogatottról is beszélt lapunk érdeklődésére Keresztes Krisztián, a Greuther Fürth belső védője.

MÁSODIK GYŐZELMÉT SZEREZNÉ MEG a Greuther Fürth a 2. Bundesligában: a Keresztes Krisztiánt (29) is alkalmazó együttese jelenleg a 11. helyen áll a tabellán, s a negyedik Magdeburgot fogadja pénteken 18.30-tól.

„Erős csapattal játszunk, s nem véletlenül tartott rövid beszédet a héten a sport­igazgatónk az öltözőben – mondta lapunknak a 26 éves belső védő. – Kiemelte, az idény szempontjából nem döntő fontosságú mérkőzés következik, de azt befolyásolhatja, hogy hová is tartozunk, milyen hangulatban megyünk a csaknem egy hónapos válogatott szünetre. Ha nyerünk, felzárkózhatunk az élmezőnyhöz, ha nem, maradunk a középmezőnyben, az alsóházban. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, hiszen az utóbbi meccseken sem sikerült teljesen megszüntetnünk a hibáinkat, buta gólokat kapunk: például a Bochum szöglet után volt eredményes ellenünk – ezeket megfelelő koncentrációval ki lehetne védekezni. Ami engem illet, kisebb térdsérülés hátráltat, kicsit szenvedek tőle, túlterheltem és fáj. De eleinte nem akartam szólni, hiszen még el lehetett viselni, de egy idő után jeleztem, valami nincs rendben: egy-egy lépésnél mintha kést szurkáltak volna a jobb térdembe… Eddig fájdalomcsillapítóval játszottam, így is bírtam hatvan-hetven percig, meglátjuk, pénteken kapok-e lehetőséget. A terv szerint három hét elég lesz a felépülésemhez. Kaptunk nyolc nap pihenőt, a Magdeburg elleni meccs után hazatérek Magyarországra, kezeltetem, hiszem, hogy újult erővel, egészségesen térhetek vissza Németországba. Egyszer, még a Nyíregyházában előfordult, hogy ugyanígy fájt a térdem, akkor pihentetéssel rendbe jött, szóval, bizakodom, hogy hamarosan megoldódik ez a probléma.”     

Bár benne volt a pakliban, hogy helyet kap Marco Rossi szövetségi kapitány keretében – stabilan szerepel a klubjában, erős bajnokságban, az eddigi hat tétmérkőzésen rendre kezdőként lépett pályára –, az olasz szakember másképpen gondolta.

„Már sok csalódás ért a karrieremben, ezzel semmi gond, tudom kezelni. A kapitány döntését maximálisan tiszteletben tartom, nem szeretném megkérdőjelezni. Arra fókuszálok, hogy folyamatosan fejlődjek, jó teljesítményt nyújtsak a klubomban, és amikor a válogatott szakmai stábja úgy látja jónak, készen álljak arra, hogy megmutassam, mit tudok. Ha ehhez még több mérkőzés és idő szükséges, ám legyen, mert a célomtól senki sem tántoríthat el: a válogatottban akarok szerepelni!”   

 

Legfrissebb hírek

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
11 perce

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
2 órája

Vida Kristopher gólja is kellett a Szatmárnémeti első győzelméhez

Légiósok
2026.10.31. 13:26

Román Kupa: csak döntetlent játszott, és kiesett a Sepsi

Minden más foci
2026.10.29. 18:29

Molnár Rajmund tíz hónap kihagyás után visszatérhet a pályára

Légiósok
2026.10.28. 11:17

Szoboszlai visszatérése is téma volt a Liverpool sajtótájékoztatóján

Angol labdarúgás
2026.10.27. 14:44

Sérülés miatt kihagyja a Salzburg kupameccsét Redzic Damir

Légiósok
2026.10.27. 11:15

A Galatasaray legyőzte a Fenerbahcét, a lefújás után Sallait is lökdösték – VIDEÓ

Légiósok
2026.10.26. 21:45