Olaszország: jó benyomást tett magyar játékosára Gattuso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.28. 12:28
Félévnyi kölcsönjáték után nagyon jól érzi magát Forgács Dávid az olasz harmadik ligás Pisánál. A fiatal magyar labdarúgó elmondta: reméli, hogy Gennaro Gattuso irányításával feljutnak a Serie B-be, és ő továbbra is a csapatnál maradhat.

„Nagyon jól érzem magam, szerencsére nagyon jó a csapatszellem – idézi a szegedma.hu Forgács Dávidot, akit nyáron adott kölcsön egy évre az Atalanta a Pisának. – Szerintem jó bajnokságról van szó, elég nehéz játszani benne, főleg, hogy a mi csapatunk focizni szeretne, passzolós játékot játszunk, az ellenfelek pedig leginkább mást. A legtöbben úgy jönnek el hozzánk, hogy beállnak a kapu elé, és az a céljuk, hogy csak ne kapjanak gólt, rugdossák előre a labdákat. Jó bajnokság, elég erős mezőnnyel, főleg ott középen, ahol én vagyok, elég szervezettek a csapatok, így senki ellen sem mehetsz biztosra.” szegedma.hu Forgács Dávidot, akit nyáron adott kölcsön egy évre az Atalanta a Pisának. – Szerintem jó bajnokságról van szó, elég nehéz játszani benne, főleg, hogy a mi csapatunk focizni szeretne, passzolós játékot játszunk, az ellenfelek pedig leginkább mást. A legtöbben úgy jönnek el hozzánk, hogy beállnak a kapu elé, és az a céljuk, hogy csak ne kapjanak gólt, rugdossák előre a labdákat. Jó bajnokság, elég erős mezőnnyel, főleg ott középen, ahol én vagyok, elég szervezettek a csapatok, így senki ellen sem mehetsz biztosra.”

A SZEOL SC saját nevelésű labdarúgója – aki tagja volt az U20-as világbajnokságon járt magyar válogatottnak – kilenc mérkőzésen 737 percet töltött a pályán, és két fontos gólpasszal segítette társait.

A harmadosztály B-csoportjában a harmadik helyen álló, feljutásra hajtó pisai csapatot a korábbi világbajnok futballista, Gennaro Gattuso edzi – Forgács róla is elmondta a véleményét.

„Emberileg teljesen olyan, mint a pályán volt, agresszív és belehajt a győzelembe, de ahogy ezt ő is elmondja, a fociszemlélete teljesen megváltozott. Játékosként mindenkit »agyon akart rúgni«, az volt a legfontosabb számára, hogy ne menjenek el mellette semmiféle módon, nekünk viszont épp az ellentettjét tanítja. Mindig azt mondja, hogy játsszunk, ne rúgjuk el a labdát, ilyen szempontból kellemes meglepetést szerzett nekem.”

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 22:51

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Eb 2032: Olaszország 13 város 14 stadionját tartja alkalmasnak a rendezésre

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 21:27

Tovább nőtt a Juventus vesztesége

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 16:51

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56