PL: Tőzsér a Watforddal készül, több ajánlata is van

Vágólapra másolva!
2015.06.25. 18:12
Tőzsér Dániel, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Premier League) feljutó Watford magyar középpályása a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a felkészülést mindenképp a „lódarazsakkal” kezdi meg, azt azonban nem tudja, mit tartogat a jövő.

Mint arról beszámoltunk, az olasz Parma csődje hétfőn hivatalossá vált, valamint az is, hogy a csapat a Serie B-ben sem indulhat el a következő idényben. csődje hétfőn hivatalossá vált, valamint az is, hogy a csapat a Serie B-ben sem indulhat el a következő idényben.

Korábban úgy tűnt, ezzel a klub magyar játékosa, Tőzsér Dániel – aki kölcsönben a PL-be feljutó Watfordnál szerepel – szabadon igazolható lesz, ám a watfordobserver.co.uk azt állította, a csőd nem befolyásolja a középpályás jövőjét.

A DVSC–Ferencváros felkészülési mérkőzésre kilátogató Tőzsér a Nemzeti Sport Online helyszínen tartózkodó tudósítójának elmondta, valóban élő szerződése van a Watforddal, így a felkészülést hétfőn biztosan az angol csapatnál kezdi meg.

A magyar játékos azt még nem tudja, mit hoz a jövő, elmondása szerint több klubtól is kapott ajánlatot.

Legfrissebb hírek

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
8 órája

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Kettős emberhátrányban szerzett góllal nyert meccset a Lazio

Olasz labdarúgás
2025.12.13. 20:03

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.12.04. 23:08

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25
Ezek is érdekelhetik