Légiósok: Dzsudzsák Balázs a Herthában folytathatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.15. 23:02
null
Lehet, hogy Dzsudzsák Balázs nem csak a válogatottnál dolgozhat együtt Dárdai Pállal (Fotó: Korponai Tamás)
A Nemzeti Sport információja szerint Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva labdarúgócsapata után a Hertha BSC-ben folytathatja pályafutását.

 

– Hogyan tovább?
– Remélhetőleg ugyanígy! – válaszolta Dzsudzsák Balázs a finnek ellen 1–0-ra megnyert Eb-selejtezőre utalva. – Alig várjuk a folytatást, legszívesebben már holnap játszanék a románok ellen. Habár amiatt sem kesergek, hogy rövid ideig pihenhetek. Megerőltető volt a szezon, és közben „agyalnom" is kellett bizonyos dolgokon. Szóval jó lesz lazítani, nyugodtan elüldögélni egy kávé mellett. Főleg úgy, hogy tiszta lelkiismerettel, boldogan kérhetem ki azt a kávét, s közben ráérek töprengeni a sorsomon.

– Ha azt mondom, hogy a vakációt követően Berlinbe vezethet az útja, mit felel?
– Úgy legyen! Tényleg örülnék neki.

– Tehát jó esély van arra, hogy a Herthához szerződik.
– Valóban van róla szó, de még semmi sem dőlt el. Mindenesetre izgatottan várom, hogyan alakulnak a következő napok. Szeretném, ha összejönne, mert egyrészt a világ egyik legerősebb bajnokságába kerülhetnék, másrészt olyan edzővel dolgozhatnék, akitől már eddig is rengeteget kaptam. Dárdai Pál az a hadvezér, akivel bármelyik csatába elindulnék. Ráadásul a győzelem reményében.

A TELJES CIKKET, AMELYBŐL AZ IS KIDERÜL, HOGY DZSUDZSÁK BALÁZS MIÉRT RAGADOTT MIKROFONT A HELSINKIBŐL HAZAFELÉ TARTÓ REPÜLŐN, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN – AKÁR ELEKTRONIKUS FORMÁBAN IS.

Legfrissebb hírek

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
21 órája

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
2026.04.27. 19:03

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
2026.04.26. 19:26

Háromgólos hátrányból állt talpra, győzelemmel hangolt a PSG elleni BL-elődöntőre a Bayern München

Német labdarúgás
2026.04.25. 17:29

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom

Légiósok
2026.04.25. 09:30

A lipcseiek nyerték a magyaros rangadót

Német labdarúgás
2026.04.24. 22:28

Cserekapusként számítanak Gulácsi Péterre Lipcsében

Légiósok
2026.04.24. 10:00

Dárdai Pál: Először szépen szólok, utána hangosan figyelmeztetek, aztán „lapát” – VIDEÓK

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 12:41
Ezek is érdekelhetik