Hollandia: Otigba Kenneth szereti a piszkos munkát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.10. 10:48
Szabadnapján is edz Hollandiában a forduló válogatottjába beválasztott Otigba Kenneth, akinek nem a látványra kell törekednie, mégis élvezettel látja el feladatát a Heerenveenben.

Mint beszámoltunk róla, újabb fontos és fölényes győzelmet aratott a hétvégén a Heerenveen, Otigba Kenneth pedig ezúttal is végigjátszotta a találkozót. Sőt a legnagyobb holland napilap, az 1893 óta megjelenő De Telegraaf beválasztotta a 22. forduló válogatottjába. A 4–0-s siker alapján azt gondolnánk, hogy a Zwolle ellen nem kellett megszakadni a győzelemért, ám a jelek szerint a vendégek megdolgoztatták a védelmet – különben aligha került volna be a legjobb tizenegybe a magyar futballista.Mint beszámoltunk róla, újabb fontos és fölényes győzelmet aratott a hétvégén a Heerenveen, Otigba Kenneth pedig ezúttal is végigjátszotta a találkozót. Sőt a legnagyobb holland napilap, az 1893 óta megjelenő De Telegraaf beválasztotta a 22. forduló válogatottjába. A 4–0-s siker alapján azt gondolnánk, hogy a Zwolle ellen nem kellett megszakadni a győzelemért, ám a jelek szerint a vendégek megdolgoztatták a védelmet – különben aligha került volna be a legjobb tizenegybe a magyar futballista.

„Az első félidőben kevesebb feladatunk akadt, de a fordulás után tizenöt percig alig tudtuk megtartani a labdát, akkor a Zwolle beszorított minket – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a 22 éves középhátvéd. – Viszont stabilan védekeztünk, álltuk a rohamokat, s bár egyre nőtt a nyomás, ziccert nem tudtak kialakítani. Különösebb jelentőséget nem tulajdonítok annak, hogy bekerültem a forduló csapatába, persze visszajelzésnek jó, de anélkül is tudom, jól ment a játék. Ugyanakkor ez nem csak az én érdemem, a többiek kiváló teljesítménye is kellett hozzá, főleg a középpályásaink futballoztak kiemelkedően. Boldog vagyok, hogy kapott gól nélkül megúsztuk a találkozót, ennél már csak az a fontosabb, hogy begyűjtöttük a három pontot.”

A Zwolle a találkozó előtt éppúgy a harmadik helyen állt, mint múlt szerdán a Feyenoord, mielőtt a Heerenveen otthonában 3–1-re kikapott. Otigba együttese egyébként is kiváló formában játszik, nyolc bajnoki mérkőzés óta veretlen, legutóbbi három hazai találkozóját megnyerte, imponáló, 11–2-es gólkülönbséggel.

„Szó se róla, elkaptuk a fonalat, még Dwight Lodeweges vezetőedző is dicséri a teljesítményünket. Na nem külön-külön, hanem csapatként – mondta a korábbi U21-es magyar válogatott. – Húzzuk egymást, folyamatosan támogatjuk a másikat, nekünk, védőknek például elsősorban a középpályások játékát kell segítenünk. Remek a csapat összetétele, mindenki tisztában van a saját feladatával. Valakinek a gólszerzés vagy az előkészítés, másnak a szép munka vagy a piszkos munka jut. Nekem a piszkos munkát kell elvégeznem, de ez nem okoz problémát, sőt kifejezetten szeretem. Ebben vagyok jó. Küzdenem, harcolnom kell, fejpárbajokat kell nyernem, labdát szereznem, aztán már adhatom is tovább a középpályásoknak. De rengeteget kell még fejlődnöm, ami a Feyenoord ellen újfent bebizonyosodott. Hollandiában a csatárok inkább technikásak, mint erősek, de Colin Kazim-Richards kivétel. Látszik rajta, hogy Törökországban és Angliában is játszott, minden labdáért úgy küzd, mintha az élete múlna rajta, vele meggyűlt a bajom. Rávilágított, sokat kell még erősödnöm, főleg, ha később meg akarom állni a helyemet mondjuk Angliában, ezért hétfőn a konditeremben tréningeztem. Nem volt edzésünk, de ilyenkor is nyitva a stadion, úgyhogy kihasználtam a lehetőséget.”

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Erős: Elképesztően boldogok vagyunk, a többi a jövő zenéje. Otigba: A Vasas célja nem változik

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 20:35

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik