Légiósok: Megyerit nem zökkentette ki a mezégetés

Vágólapra másolva!
2015.01.26. 09:38
Megyeri Balázs szombaton állt először az Olympiakosz Pireusz kapujában a 2014–2015-ös görög labdarúgó-bajnokságban, és szerencsét hozott csapatának: az éllovas 3–0-ra győzött az OFI vendégeként.

„Szebb hetet kívánni sem tudtam volna magamnak – mondta a szombati győztes bajnoki másnapján Megyeri Balázs a Nemzeti Sportnak. – Az elmúlt időszakban az volt a gyakorlat, hogy a Görög Kupában én védek, minden más sorozatban pedig Roberto Jiménez, így a hétközi kupameccsre is ennek a tudatában készültünk. Roberto külön gyakorolt a kapusedzővel, mi pedig taktikáztunk és szabadrúgás-hárításokat gyakoroltunk, amikor kiderült, a csapattársam a térdét fájlalja. Igazából még most sem tudjuk, mennyit kell kihagynia, de az már szerda este valószínűsíthető volt, hogy a kupatalálkozó után a bajnokságban is szerephez jutok.” Megyeri Balázs a Nemzeti Sportnak. – Az elmúlt időszakban az volt a gyakorlat, hogy a Görög Kupában én védek, minden más sorozatban pedig Roberto Jiménez, így a hétközi kupameccsre is ennek a tudatában készültünk. Roberto külön gyakorolt a kapusedzővel, mi pedig taktikáztunk és szabadrúgás-hárításokat gyakoroltunk, amikor kiderült, a csapattársam a térdét fájlalja. Igazából még most sem tudjuk, mennyit kell kihagynia, de az már szerda este valószínűsíthető volt, hogy a kupatalálkozó után a bajnokságban is szerephez jutok.”

„Érdekes, a kupában több védenivalóm volt, mint az OFI ellen, de azért egy-egy nehezebb hárítást a bajnokin is be kellett mutatnom. Parázs hangulatú meccset játszottunk, hiszen az Olympiakoszt nemigen szeretik arrafelé: egy nullás vezetésünknél, amikor a hazai csapat kihagyott egy ziccert, vagy tíz percet állt a játék, mivel éppen mögöttem Olympiakosz-mezt és -zászlót égettek a hazai fanatikusok.”

Szerdán kupavisszavágó következik a Tirnavosz ellen (az első meccset 3–0-ra megnyerte az Olympiakosz), vasárnap pedig a Veriával játszik bajnokit a listavezető – remélhetőleg ismét Megyeri Balázzsal a kezdőcsapatban.

Legfrissebb hírek

Videó: Varga Barnabás első gólja az AEK-ben – az Olympiakosz ellen fejelte

Légiósok
2026.02.01. 22:02

Megyeri Balázs: Mindig van új nap, nem járt el felettem az idő

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 11:11

Nagy szériában a Real Madrid, futball után a kosár Euroligában is leiskolázta a Monacót

Kosárlabda
2026.01.22. 23:22

Euroliga: az Olympiakosz kiütötte a Partizant Belgrádban

Kosárlabda
2026.01.14. 21:31

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Az Olympiakosz nyerte meg a 18 év után felélesztett görög Szuperkupát

Minden más foci
2026.01.03. 19:17

Vízilabda: Zalánki Gergő készen áll arra, hogy visszatérjen a válogatottba

Vízilabda
2025.12.01. 14:28

Mbappé négyszer is beköszönt, a Real Madrid hétgólos meccsen nyert Görögországban

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 22:50
Ezek is érdekelhetik