Légiósok: Veronában folytatja a magyar válogatott középpályás

Vágólapra másolva!
2014.07.17. 11:38
Az olasz női élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban legutóbb negyedik helyen végző AGSM Veronában folytatja a pályafutását az osztrák Südburgenlandtól távozó Sipos Lilla.

A 34-szeres magyar válogatott középpályás Mosonmagyaróváron született, Magyarországon a Győri ETO-t, a Ferencvárost és a Viktóriát erősítette, mielőtt 2013-ban légiósnak állt. A mögöttünk hagyott szezonban a tízcsapatos osztrák élvonal hetedik helyén záró Südburgenland alkalmazásában állt.

„Olaszország mindig is az egyik kedvenc országom volt, a férfi és a női bajnokság pedig egyaránt népszerű és közismert. Tisztában vagyok vele, hogy az ország egyik legerősebb csapatához kerültem. Nagy lehetőséget és kihívást jelent számomra, hogy a Veronához igazoltam” – mondta Sipos, aki a középpálya bal oldalán és közepén érzi igazán otthon magát.

A 22. születésnapját három napja, július 14-én ünneplő játékos új csapata a 2013–2014-es idényben 22 győzelemmel, két döntetlennel és hat vereséggel a negyedik helyen végzett a női Serie A-ban, melyben minden együttesnél több (113) gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
8 órája

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Ezt a pimaszságot! Hajhúzás miatt állították ki a németek játékosát a női labdarúgó Eb-n – videó

Minden más foci
2025.07.20. 10:40

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.12. 14:36
Ezek is érdekelhetik