Németország: „Hajnal a profizmus mintaképe”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.25. 13:58
Hajnal Tamás felépült bordatöréséből, és ismét teljes intenzitással edzhet, de valószínűnek tűnik, hogy a hétvégi fordulóban még nem lép pályára az Ingolstadtban, amely a német labdarúgó-bajnokság másodosztályában maradásért harcol.

„Ő a profizmus mintaképe, és ha a kezdőbe valószínűleg még nem is kerül be, a cserepadon bevetésre készen ott ül majd” – üdvözölte a magyar légiós visszatérését Ralph Hasenhüttl vezetőedző az Augsburger Allgemeine beszámolója szerint. A tréner hozzátette: bordatörése után Hajnalnak óvakodnia kell a közelharcoktól, és idő előtti bevetésével nem szívesen kockáztatna egy újabb sérülést.

Hajnal az idén – részben sérülése, részben az idény közben szerződtetett Hasenhüttl taktikai elképzelései miatt – még nem lépett pályára, legutóbb november végén játszott bajnokit és december 4-én kupameccset.

A kiesőhelyektől kilenc-, az osztályozótól hatpontnyi „biztonságban” lévő Ingolstadt péntek este az élvonalba néhány napja feljutó 1. FC Kölnt fogadja.

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás szerint hamarosan magyar állampolgárságot kaphat a Ferencváros új igazolása

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 09:03

Hajnal Tamás: Tóth Alex átigazolása sporttörténelmi pillanat

Labdarúgó NB I
2026.01.20. 16:03

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Hajnal Tamás elmondta, Vargát négy és fél millió eurónál többért adták el

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 19:35

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52
Ezek is érdekelhetik