Légiósok: „Lovrencsics is hibás a gyenge szereplésért”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.17. 12:55
Nem játszik gólgazdag meccseket a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Lech Poznan: Lovrencsics Gergő csapata 11 forduló alatt 11-szer talált az ellenfelek hálójába, ám így is ötödik a tabellán négy győzelemmel és ugyanennyi döntetlennel. Mariusz Rumak vezetőedző szerint a kevés találatról a gyengélkedő támadószekció tehet leginkább.

Rumak kiemelte Kasper Hämäläinen rossz teljesítményét: az ekstraklasa.wp.pl-nek nyilatkozó tréner elmondta, a finn légiósnak – aki góllal és gólpasszal debütált a Lechben a legutóbbi idényben – nincsen önbizalma, ebben a szezonban még gólt sem szerzett (két asszisztja azért már van), pedig nagyon hiányzik az ő jó játéka a csapatnak.

A finn támadó középpályás mellett Lovrencsics Gergő jó teljesítményét is hiányolja Rumak: a magyar válogatott szélső sem szerzett még bajnokin gólt ebben az idényben, és a tréner nem tudja, ennek mi az oka, bár kritizálni nem akarja a magyar légióst. A portál beszámolója szerint azt pletykálják Poznanban, hogy „amióta Lovrencsics szerződést hosszabbított, nem játszik olyan jól".

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Lovrencsics Gergő élvezi a munkát Splitben a saját akadémiáján

Minden más foci
2025.07.20. 10:26

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19
Ezek is érdekelhetik