Ferenczi István ajánlotta Dzsudzsákot a menedzser figyelmébe

Vágólapra másolva!
2013.02.15. 09:00
null
Vörösbaranyi József mindig Dzsudzsák Balázs mögött áll<br />(Fotó: NS-archív)
Korábban könyvelőirodát vezetett és az adófizető polgároknak adott tanácsokat. Hét esztendeje viszont már Dzsudzsák Balázs pályafutását egyengeti. Hogy mennyire tudatos a Nyírlugosról induló, az évek során a Benfica, a Liverpool és az Internazionale érdeklődését is kiváltó szélső karrierjének építése, arról a Stars and Friends magyarországi tulajdonosa, Vörösbaranyi József nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

– Mondhatjuk, hogy baráti a kapcsolata Dzsudzsák Balázzsal?
– Igen – bólintott Vörösbaranyi József. – Naponta kétszer-háromszor hívjuk egymást, bármi gondja van, nyugodtan fordulhat hozzám. Bár én azt sem bánom, ha egy ideig nem keres, mert ez azt jelenti, hogy minden rendben van körülötte.

– Hogyan kezdődött?

– Első ügyfelem, Ferenczi István Debrecenben játszott, onnan telefonált, hogy van egy ügyes gyerek, menjek le, nézzem meg. Győri lakosként, bevallom, vacilláltam, hogy nekivágjak-e az útnak, hiszen még csak nem is láttam játszani. Végül még aznap este autóba ültem... Egy kedves, cserfes srácot ismertem meg Balázs személyében. Hamarosan a szüleit is meglátogattam Nyírlugoson, akkor már konkrétan a jövője volt a téma.

– Mi volt az a momentum, amely meggyőzte arról, hogy érdemes a szélsőt menedzselni?

– Már Pista véleménye is sokat nyomott a latban, hiszen ha egy futballista szól elismerőleg a másikról, annál jobb ajánlólevél aligha szükségeltetik mifelénk. A személyes beszélgetések is hatással voltak rám, Balázsról az első pillanattól fogva sugárzott, hogy a legjobbak közé akar kerülni. Az évek során megtanultam, a tehetség önmagában kevés a boldoguláshoz, karriert csak jó emberekkel lehet építeni. Márpedig azt nyugodt szívvel mondhatom, hogy Balázs megmaradt olyan jó embernek, amilyennek hét esztendeje megismertem. A különbség annyi, hogy az akkori bohém, a világról még nem sokat tudó fiatalemberből profi, Európa-szerte elismert labdarúgó lett.

„INTER? PLETYKÁKKAL NEM FOGLALKOZOM”

Vörösbaranyi József arra, az orosz sajtóban megjelent hírre is reagált a Nemzeti Sportnak adott interjúban, miszerint télen az olasz Inter is ajánlatot tett Dzsudzsák Balázsért a Dinamo Moszkvának.

„Pletykákkal nem szoktam foglalkozni, most sem teszem. Csütörtök reggel meglepve olvastam, hogy olasz és orosz források engem idéznek az Inter érdeklődése kapcsán, holott én senkinek nem nyilatkoztam. Maradjunk annyiban, ami az esetleges klubváltást illeti, maximálisan képben vagyok, és akikkel ez ügyben szükséges, tartom a kapcsolatot” – nyilatkozta a menedzser.

– A hírnév felé vezető út második állomását Eindhoven jelentette. A PSV volt az első rangos érdeklődő?
– A külföldi folytatás lehetősége akkor vetődött fel, amikor Balázs már stabilan játszott a Debrecenben, sőt a válogatottban is bemutatkozott. Mivel hallgatott rám, azt javasoltam, első lépésben célozzuk meg a holland bajnokság egyik élklubját. Időközben kiderült, hogy a Torino, a Sheffield Wednesday és az Elfsborg is vinné, de mi ragaszkodtunk a holland vonalhoz. Megkerestük az Ajaxot, ám az amszterdamiak nemet mondtak. Balázzsal sokat nevettünk már rajta, hogy alaposan megbüntette érte őket, hiszen a legtöbb gólt nekik lőtte... A PSV nyolcszor nézte meg. Volt, hogy tudtunk az eindhoveniek látogatásáról, volt, hogy csak utólag értesültünk róla.

– Nem féltette védencét a légiósélettől?

– Szentül hittem, hogy a tehetségének, az egyéniségének és az akaratának köszönhetően megállja a helyét. Máskor, másnak szoktak hagyni időt a beilleszkedésre – Balázs alig három napja tartózkodott Eindhovenben, amikor a Feyenoord elleni rangadón berakták a kezdőcsapatba. A vagányságából fakadóan úgy volt vele: megmutatja, megcsinálja! Megjegyzem, ha nem úgy sikerült volna az akklimatizálódás, ahogy, akkor sem történik tragédia. Hogy ne menjek messzire: Oroszországban már okozott számára nehézségeket a beilleszkedés.

A TELJES INTERJÚT, AMELYBEN A NEHEZEN INDULÓ OROSZ KALANDRÓL ÉS EGY SORSFORDÍTÓ, KÉTÓRÁS BESZÉLGETÉSRŐL IS SZÓ ESIK, A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA. A KÉTOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁSBÓL AZ IS KIDERÜL, HOGY DÉTÁRI LAJOS MIÉRT NEM LETT MENEDZSER, ILLETVE HOGY CR7 MÓDJÁRA DZSUDZSÁKBÓL LEHET-E MÁRKANÉV.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
15 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01
Ezek is érdekelhetik