Stiebernél nem nézik, hány kiló, csak játsszon jól

Vágólapra másolva!
2013.01.04. 08:54
null
Stieber Zoltán a bennmaradásra hajt a Fürthtel (fotó: Imago)
Azért, hogy utolsóból bent maradó legyen, a Greuther Fürth az elsők között kezdte meg a téli felkészülést a Bundesliga klubjai közül. Amint az alábbi beszélgetésből is kiderül, a csapat szélsője, Stieber Zoltán felettébb vidáman és optimistán vágott neki az edzéseknek.

– Boldog, győzelmekben gazdag új évet!
– Úgy legyen! – erősítette meg Stieber Zoltán. – Január másodikán is abban a reményben vettem búcsút az otthoniaktól, hogy amikor a nyáron hazaindulok, bent maradó csapat tagjaként szállhatok be az autóba.

– Autóba?!
– Persze. Nem tart sokáig az út. Most már bevallhatom, azért igazoltam Fürthbe, mert alig hatórányi kocsikázásra van Sárvártól. Igaz, a Bayernbe akartam menni, hiszen München százötven kilométerrel közelebb fekszik a szülővárosomhoz, de rajtam kívülálló okok miatt nem jött össze… Na, mielőtt valaki azt hiszi, túl sok pezsgőt ittam szilveszterkor, fordítsuk komolyra a beszélgetést.

– Belecsaptak a felkészülésbe, az első napon két edzésen volt jelenésük.
– Ez a téli alapozás lényege. Bár alapozásnak aligha lehet nevezni, hiszen két hét múlva már bajnoki meccs vár ránk. Nem csoda, hogy a szakmai stáb megdolgoztat minket. Péntek délelőtt is tréningezünk, délután pedig frankfurti teremtornán veszünk részt. Szombat reggel meg repülünk a törökországi edzőtáborba. Szóval kemény a tempó, de nincs gond, a jelek szerint bírom. Az első edzésen is jól ment, meg is lepődtem…

– Nocsak, elbliccelte a szünetre előírt edzésprogramot?
– Nem, dehogy. Amúgy sem volt nehéz betartani, hiszen nekem mindössze öt futást írtak elő. Két teremfoci is belefért, az egyiken Király Gáborral, Halmosi Péterrel, Koman Vladimirral, Guzmics Richárddal, valamint a kosaras Kálmán Lászlóval, a birkózó Hatos Gáborral és a kalapácsvető Pars Krisztiánnal szerepelhettem egy csapatban. Ami utóbbi kettőt illeti, jó volt velük futballozni. Sokkal jobb, mint ellenük…

– A csütörtöki első foglalkozást megelőzte méredzkedés?

– Természetesen. A legutóbbihoz képest nálam fél kilóval mutatott többet a mérleg.

– Hány eurója bánta?
– Egy centet sem kellett fizetnem. Azzal, hogy az ősz folyamán változtattam az étrendemen, másfél-két kilót vesztettem a súlyomból. Vagyis ha ez visszajön, abból nincs baj. A végén még én leszek az egyetlen labdarúgó a világon, akit megdicsérnek, ha hízik… Vezetőedzőnk, Michael Büskens egyébként már jelezte, nem érdekli, hány kiló vagyok, csak játsszak jól.

– Apropó, az őszi teljesítményére hogyan tekint vissza?
– Szükségem volt néhány hétre, hogy megszokjam az új környezetet, és az sem titok, hogy a mainzi mellőzés következtében akadt némi lemaradásom is. A bizalmat ugyanakkor az első perctől fogva éreztem, és úgy vélem, egy idő után meg is háláltam. Az utóbbi tíz mérkőzést szinte végigjátszottam, de a végére valamelyest elfáradtam. Ennél nagyobb probléma, hogy minden erőfeszítésünk dacára sereghajtóként zártuk a bajnokság első felét.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY A FÜRTHNÉL MIÉRT HISZNEK SZENTÜL A BENNMARADÁSBAN ÉS MIÉRT NEM IS OLYAN ROSSZ ELSŐ TAVASZI ELLENFÉLKÉNT A BAYERN MÜNCHEN, KERESSE A PÉNTEKI NEMZETI SPORTOT!

Stieber Zoltán gólja a Hoffenheim ellen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik