Németh Krisztián: Tanulási folyamatban vagyok

Vágólapra másolva!
2012.12.14. 08:32
null
Németh Krisztián hatékonyabb akar lenni az ellenfél kapuja előtt (Fotó: Imago)
Ruud Brood nem köntörfalaz. A Roda, egyben Németh Krisztián edzője a Nemzeti Sport érdeklődésére mellébeszélés nélkül közli: ahhoz, hogy a magyar válogatott csatára nagyívű hollandiai karrierben reménykedjen, el kell kezdenie a gólgyártást. Visszavont centerjáték ide vagy oda.

 

– Csatárként tizenöt meccsen egy gól. Most kell lélekben erősnek maradnia?
– Természetesen én sem vagyok elégedett az egy bajnoki találatommal, az állapot azonban csak akkor őrjítene, ha előretolt ék lennék. Csakhogy a Rodában hátrébb játszom, sokkal többet kell védekeznem, más a feladatom, mint legelöl, centerként. Tanulási folyamatban vagyok, a visszavont támadó szerepköre mellett játszottam a vonal mellett is, szerintem hasznomra válik, hogy több poszt kívánalmait is megismerem, biztos, hogy taktikailag fejlődtem. A futball pedig nem megy rosszul, persze gólból lehetett volna több is, annál is inkább, mert egy-egy ziccerem minden találkozón akad, azokat kellene kihasználnom. Ebből a szempontból jogos a velem kapcsolatban megfogalmazott kritika.

BROOD: ENNÉL TÖBB KELL

„Németh Krisztián igazi csapatember, de azon túl, hogy aláveti magát a gárda érdekeinek, ki kellene használnia az adódó lehetőségeket – mondta a csatárról edzője, Ruud Brood a Nemzeti Sportnak. – Persze tudja ő nagyon jól, hogy javulnia kell e téren. Az nem elég, hogy kialakítja a helyzeteket, be is kell rúgnia. Tudjuk, hogy képes ennél jobban is futballozni, ugyanakkor keményen edz azért, hogy eredményesebb futballra legyen képes. Kellően kritikus vagyok vele szemben, de Krisztián önértékelése rendben van, ő is érzi, hogy kellene még egy kis plusz."


ARRÓL, HOGY BROOD MIKÉNT VÉLEKEDIK NÉMETH JÖVŐJÉRŐL BŐVEBBEN OLVASHAT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁRBAN!

– A csapattal szemben is megfogalmazódhat néhány, mindenekelőtt szurkolói oldalról…
– A holland olyan jól még nem megy, hogy mindent megértsek, amit skandálnak, de a gyengébb szereplésünk ellenére eddig csak egy olyan bajnokink volt, amely után megvártak bennünket a drukkerek, ám a verbális számonkérésnél súlyosabb incidens szerencsére nem volt. Azért azt látni kell, a holland bajnokság olyan, hogy ha nyersz három meccset, a kiesési helyről is fel tudod tornászni magad a középmezőnybe. Csak kéne most már hármat nyerni…

– És a helyén van most? Mert sokan még mindig remélik, hogy hamarosan holland nagycsapatban futballozik.
– Én is remélem. Ez a célom, de a korábbi sérüléshullám után annak is örülök, hogy végigfutballoztam egy egész évet, nem is rosszul, a meccsszám és a pályán töltött percek alapján felnőttpályafutásom legsikeresebbik esztendeje kétezer-tizenkettő. Ebből próbálok építkezni, és persze eredményesebbnek lenni. Mert ha nem szerzek több gólt a második-harmadik hullámból érkezve a kapu elé, el kell azon gondolkodnom, vajon hosszú távon nekem való-e ez a poszt.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

Németh Krisztián: Varga Barnabáshoz illik a görög liga

Légiósok
2026.01.08. 10:07
Ezek is érdekelhetik