Gera kulcsponthoz érkezett a West Brommal

2012.12.14. 12:34
null
Gera Zoltán fontos láncszem a West Bromban (Fotó: Action Images, archív)
Az angol Premier League-ben 16 forduló elteltével 6. helyen álló West Bromwich Albion magyar támadója, Gera Zoltán úgy véli, a West Ham elleni vasárnapi hazai bajnokival számukra kulcsfontosságú szakasz veszi kezdetét a szezonban.

 

Gera Zoltán az Express and Starnak elmondta, azonos állásponton van szakvezetőjükkel, Steve Clarke-kal, aki szerint a bajnokság „karácsonyi szakaszának" döntő jelentősége lehet az egész szezon szempontjából.

„Egyetértek a menedzserünkkel. A soron következő öt-hét mérkőzésünkön eldől, hogy a bennmaradásért kell-e küzdenünk vagy előkelőbb helyekért harcolhatunk. Tisztában vagyunk az elkövetkezendő meccsek jelentőségével, és azzal is, hogy minden csak rajtunk múlik" – fogalmazott a magyar válogatott támadó.

A West Brom az előttünk álló három hétben hat tétmeccset játszik, a bajnokságban a West Ham mellett fogadja a Norwichot, Gera korábbi csapatát, a Fulhamet és utazik a jelenleg listavezető Manchester Unitedhez, illetve a QPR-hoz, amellyel – szintén idegenben – az FA-kupában is összecsap majd.

„Amikor elkezded az idényt, az emberek mindig arról faggatnak, eljuthat-e a csapat az európai porondra. De nekünk mindig realistának kell lennünk. Mi csak annyit szeretnénk, hogy stabil klubbá váljunk a Premier League-ben. Aztán amikor ez megvan, akkor tűzhetünk ki nagyobb célokat és juthatunk lépésről lépésre egyre előrébb. Mi nem mondtuk, hogy nemzetközi kupában akarunk játszani, csupán egyszerűen előrébb akarunk jutni, mint az előző két szezonban – nyilatkozta a legutóbbi évadot a 10., az azt megelőzőt pedig a 11. helyen záró WBA magyar játékosa. – Ha pedig ez sikerül, akkor mindenki boldog lesz."

„Az eddigi szezonunk önbizalmat adhat. A West Ham elleni nagy meccs lesz, de ez a Premier League, itt minden találkozó nagy meccs, nincsenek könnyű ellenfelek. A West Ham ellen azért is nehéz játszani, mert fizikailag nagyon erős csapat" – tette hozzá Gera, aki eddig 12 találkozón három góllal és egy gólpasszal járult hozzá klubja szerepléséhez ebben az idényben.

A WBA a 6. helyen áll a PL-tabellán, de nincs könnyű helyzetben, ugyanis a legutóbbi három bajnokiját – az Arsenal, a Stoke és a Swansea ellen – egyaránt elveszítette.

 

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester United 16 13 3 40–23 +17 39
2. Manchester City 16 9 6 1 30–14 +16 33
3. Chelsea 16 8 5 3 28–17 +11 29
4. Everton 16 6 8 2 27–20 +7 26
5. Tottenham 16 8 2 6 29–25 +4 26
6. West Bromwich Albion 16 8 2 6 24–21 +3 26
7. Arsenal 16 6 6 4 26–16 +10 24
8. Swansea 16 6 5 5 26–21 +5 23
9. Stoke City 16 5 8 3 14–12 +2 23
10. Liverpool 16 5 7 4 22–20 +2 22
11. West Ham 16 6 4 6 21–20 +1 22
12. Norwich City 16 5 7 4 17–24 –7 22
13. Fulham 16 5 5 6 27–27 0 20
14. Newcastle 16 4 5 7 18–23 –5 17
15. Sunderland 16 3 7 6 17–21 –4 16
16. Southampton 16 4 3 9 22–32 –10 15
17. Aston Villa 16 3 6 7 12–23 –11 15
18. Wigan 16 4 3 9 17–30 –13 15
19. Reading 16 1 6 9 19–31 –12 9
20. Queens Park Rangers 16 7 9 13–29 –16 7

 

 

Legfrissebb hírek

PL: Bournemouth–Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
7 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
22 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58
Ezek is érdekelhetik