„Becsületes melóval” van út az NB II-től a Premier League-ig

Vágólapra másolva!
2012.12.20. 09:45
null
Bogdán Ádám hosszú utat járt be, amíg az NB II-es Vecsésről eljutott a Bolton (tavasszal még) Premier League-ben szereplő első csapatáig (Fotó: Action Images, archív)
Elismerés a javából: a Magyar Labdarúgó-szövetség Bogdán Ádámot választotta meg az év labdarúgójának. Beszélgetés a Bolton Wanderers kapusával a díjról, a tisztességes munkáról, eddig bejárt útjáról.

– Jó helyen járok, ha az év labdarúgóját keresem?
– Úgy néz ki, igen – felelte némiképp megszeppenve Bogdán Ádám.

– Meglepte, hogy önre esett az MLSZ választása?
– Nem számítottam rá. Nem is tudtam róla egészen addig, amíg édesanyám meg nem üzente, hogy vessek egy pillantást a Nemzeti Sport Online-ra… Mondanom sem kell, mennyire örülök neki. Nem túlzok, megdöbbentett a hír, persze jó értelemben véve. Megtisztelő, hogy a szövetség méltónak talált a díjra. Ami egyben visszajelzés. Arról tanúskodik, hogy jó úton járok, hogy amit csinálok, másoknak is tetszik. Remélem, ugyanebben az irányban haladok tovább. Az ismétlésről ellenben boldogan lemondok: azt szeretném, ha jövőre, a fontos világbajnoki selejtezők évében válogatottunk egyik támadójára voksoljon az MLSZ.

– Amikor a másodosztályú Vecsés kapuját őrizte, hitt benne, hogy egyszer idáig jut?
– Igen! A földön jártam, de mindig olyan célokat tűztem ki magam elé, amelyekért érdemes volt napról napra küzdeni. Rendben, nem elsősorban az lebegett a szemem előtt, hogy egyszer majd engem válasszanak meg Magyarország legjobbjának – mindenekelőtt a Premier League-be vágytam. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy sikerrel járjak, és ha egyelőre rövid időre is, de az álmom teljesült. Talán annak is köszönhetem a Magyar Labdarúgó-szövetség kitüntetését, hogy a tavaszt már végigvédtem az angol élvonalban. Apró szépséghiba, hogy kiestünk…

– A díjra visszatérve: hol a helye?
– Magasan. Nagyon magasan. Ugyanott, ahol a boltoni elismerésnek. Az előző szezonban ugyanis a Wanderersnél is megválasztottak az év legjobbjának. Megfogott, meghatott az is.

– Nem áll szándékomban átesni a ló túlsó oldalára, de lám, itt az élő példa arra, hogy tisztességes munkával az NB II-ből is messzire vezethet valakinek az útja.
– A becsületes meló csupán egy szelete a tortának. De amit én megtehetek annak érdekében, hogy a magammal szemben támasztott elvárásnak megfeleljek, azt megteszem. Ez az alap. Ha ez nincs meg, minden másról felesleges ábrándozni.

„ATYAÉG, MENNYI MECCS” – A NEMZETI SPORTNAK ADOTT INTERJÚBAN BOGDÁN RÉSZLETESEN BESZÉL A KARÁCSONYI MECCSDÖMPINGRŐL, A CSAPATÁRA VÁRÓ FELADATOKRÓL, ILLETVE JÖVŐ ÉVRE VONATKOZÓ KÍVÁNSÁGAIRÓL IS.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik