Panathinaikosz: Rudolf a különleges 71-es mezben játszik majd

2011.09.13. 10:33
Mint beszámoltunk róla, Rudolf Gergely megérkezett Görögországba új csapatához, a Panathinaikoszhoz. A Genoától kölcsönvett magyar válogatott csatár a 71-es mezben játszik majd.

„A hetvenegyes dresszben futballozom, ami elég jó emlékeket ébreszthet a Pana fanatikusaiban. A mezszámválasztás amúgy nem volt teljesen tudatos, elvégre a tizenhetest szerettem volna, amely Genoában is az enyém volt, és azóta a kedvencem, hogy abban játszhattam életem első válogatott mérkőzését. Ám mert az foglalt volt, megcseréltem a számjegyeket. Hetvenegy azonban minden Panathinaikosz-hívő számára aranybetűs dátum, Puskás Ferenc irányítása mellett ugyanis abban az évben vívhatott történetében először és mindeddig utoljára BEK-döntőt a Pana" – mondta Rudolf Gergely a Nemzeti Sportnak.

A támadó elárulta, kedden edz először együtt az új csapattársaival, mivel a vasárnapi bajnoki után hétfőre szabadnapot kaptak a Panathinaikosz futballistái.

HA KÍVÁNCSI, KI VÁLASZTJA KI RUDOLF GERGELY ATHÉNI LAKÁSÁT, KERESSE A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04