Anderlecht: a nagyon fontos gólt szerző Juhász Roland bosszús

Vágólapra másolva!
2011.09.26. 09:58
Juhász Roland a Jupiler League-et is kipipálta: az Anderlecht 28 éves védője ebben az idényben vasárnap estig a Belga Kupában a Lommel, az Európa-ligában a török Bursaspor kapuját vette be – a hétvégi, Beerschot elleni összecsapáson pedig megszerezte idénybeli első bajnoki gólját.

A válogatott hátvéd Lucas Biglia beadása után bólintott a korábbi debreceni csatárt, Ibrahima Sidibét is bevető Beerschot kapujába, amely nem adta olcsón a bőrét, kétgólos hátrányból még talpra állt, a hajrában, emberhátrányban azonban összeroppant (3–2).

„Bosszús vagyok – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a válogatott hátvéd a meccs után. – Egyrészt egy szabályos gólomat nem adta meg a játékvezető, mondván, a szögletünk után kint volt a labda, mielőtt a kapuba fejeltem. Visszanéztem az esetet. Nem volt kint. Vezettünk volna egy nullára, igaz, az első érvényes gólunkat így is én szereztem. A másik zavaró tényező a dekoncentráltságunk. Egy meccs nem hatvan, hanem kilencvenakárhány percig tart. Mi egy óra elteltével érthetetlen módon leálltunk, öt perc rövidzárlat, és már egyenlő volt az állás. Reklamálásért sárga lapot kaptam, szóval ideges voltam, igazából magunkra. Nyertünk, de megizzadtunk, megdolgoztunk a sikerért.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: nyugalom és csibeszség Gödöllőn

Utánpótlássport
2025.11.12. 08:54

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
2025.11.11. 12:15

Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

Utánpótlássport
2025.11.11. 08:57

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.10. 20:45

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
2025.11.10. 11:09

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39

Debrecenben zárul a 2025-ös őszi idény

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 15:38
Ezek is érdekelhetik