Gulácsi: a Poollal Ázsiában, aztán Hull City

2011.07.11. 10:06
null
Gulácsi több meccsét is megnézték a Hull City megfigyelői, amikor a Tranmere-nél játszott<br />(Fotó: Action Images – archív)
Már korábban beszámoltunk róla, hogy Gulácsi Péter minden bizonnyal a Hull Cityhez kerül kölcsönbe, és most a Championshipben szereplő klub sportigazgatója, Adam Pearson is elismerte, hogy nagyon örülnének a magyar kapus érkezésének, ennek ellenére minden bizonnyal igazolnak még egy futballistát erre a posztra, hogy egészséges verseny legyen az egyes számú mezért. Gulácsi jelenleg azonban Kantonban van, ugyanis részt vesz a Liverpool ázsiai túráján.

A Gulácsi Pétert képviselő CMG menedzseriroda igazgatója, Kövesdi Viktor július elején úgy nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak, valóban tárgyalnak a Hull Cityvel, ám a magyar kapus várhatóan részt vesz a Liverpool ázsiai túráján.

A „vörösök” már megérkeztek Kantonba az együttes hivatalos honlapjának beszámolója szerint, de a klub arról nem adott tájékoztatást, hogy kik utaztak el a kerettel. Angol lapértesülések szerint Gulácsi is a repülőn volt, és várhatóan pályára is lép Ázsiában. A hírt a CMG menedzseriroda részéről Pataky Tibor is megerősítette a Nemzeti Sport Online-nak, aki hozzátette, továbbra is zajlanak a tárgyalások a Hull Cityvel, és jól alakulnak az egyeztetések.

Az angol másodosztályú klubnál várják is a magyar kapust: Adam Pearson, a klub sportigazgatója elmondta, több meccsen is figyelték a játékost a legutóbbi szezonban, és nagyon örülnének, ha sikerülne megszerezni a következő idényre.

„Ha sikerül megszereznünk Gulácsit, egy nagy lehetőségeket rejtő kapussal erősödünk. Steve Walsh számos alkalommal megnézte a legutóbbi idényben, amikor a Tranmere-nél szerepelt, és nagyon nagyra tartják a Liverpoolnál. Számos csapat érdeklődött iránta, úgyhogy nagyon elégedettek lennénk, ha sikerülne megszerezni” – mondta Adam Pearson.

A Hullnál jelenleg nem túl rózsás a kapushelyzet: a felnőttcsapat keretében Mark Oxley az egyetlen kapus, aki az elősző szezonban többször is kölcsönben a Grimsby Townnál szerepelt. Ám Gulácsinak átigazolása esetén is meg kellene küzdenie a kezdőcsapatba kerülésért.

„Szeretnénk egy másik kapust is igazolni, hogy meglegyen a verseny az egyes számú mezért. Adriano Bassónak jó esélye van a szerződésre. Most itt edz velünk, és csak rajta múlik, hogy megmutatja-e, mit tud” – tette hozzá a szakember.

A Hull Cityt korábban még két kapussal, Marcus Hahnemann-nal és Chris Weale-lel is hírbe hozták, de minden bizonnyal egyikük sem lesz a Championshipben szereplő csapat játékosa.

Legfrissebb hírek

Kapushiba a 95. percben: kilenc év után a Hull City jutott vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:40

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.05.21. 17:42

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Championship-rájátszás: a Hull váltott jegyet a Wembley-be

Angol labdarúgás
2026.05.11. 22:59

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42
Ezek is érdekelhetik