Bolton: Bogdán még nem védett a szombatihoz mérhetően kemény meccsen

2011.05.02. 19:08
Bogdán Ádám, a Bolton Wanderers magyar kapusa az egyik helyi portálnak nyilatkozva elmondta: még sosem állt olyan kemény meccsen a kapuban, mint szombaton, a Blackburn ellen.

„Kőkemény erőfutball volt, minden szabadrúgást a felíveltek a tizenhatosra, nem könnyítették meg a dolgom. Még sosem védtem ehhez mérhetően kemény meccsen, így jó lecke és tanulság volt, egy lépés előre" – mondta Bogdán a Bolton Newsnak.

„Nyilván minél többet szeretnék játszani, de ez mindig a menedzser döntésén múlik. Az én dolgom annyi, hogy megpróbáljak megragadni a kezdőben, ha lehetőséget kapok. Négy jó kapusunk van, három Premier League-tapasztalattal, így nem lesz könnyű kiharcolni a kezdőcsapatbeli tagságot. Büszke vagyok arra, hogy kezdő lehettem egy Premier League-meccsen" – tette hozzá.

Bogdán a Boltonban klublegendának számító Jussi Jääskeläinen támogatásáról is szót ejtett. A finn kapus több mint egy évtized után ült ismét kispadon bajnoki mérkőzésen akkor, amikor teljesen egészséges volt és nem töltötte eltiltását!

„Furcsa volt, hogy most Jussi ül a kispadon, de mondogattam magamban, hogy ezt ki kell vernem a fejemből. Remekül viselkedik mindig, mikor én védek, most is tanácsokat adott a bemelegítés alatt, nagyon sokat tanulhatok tőle."

„Jussi két kitűnő meccs után pihent, és Ádám mindig jó teljesítményt nyújtott, mikor korábban beállítottam – megérdemelte, hogy védjen, ráadásul ismét remek volt. A srác kiváló kapus lesz, a félelmet hírből sem ismeri" – dicsérte Bogdánt a Bolton Newsnak Owen Coyle menedzser.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 20:56

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46