Ciprus: a Doxával szerződést bontó Posza Zsolt Balatonlellén készül

2011.02.09. 11:27
Ahogy várható volt, Posza Zsolt hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott a ciprusi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Doxával, és a Magyarországon korábban a Siófok, a Győri ETO, az Újpest és a Vasas csapatában is szereplő futballista jelenleg Balatonlellén készül.

„Szabadon igazolható vagyok, jelenleg Keszei Ferenc csapatánál, az NB III-as Balatonlellével készülök – mondta a Nemzeti Sportnak a 2005 és 2010 között a görög Ergotelisznél, míg az elmúlt fél esztendőt a ciprusiaknál töltő kapus. – De sajnos arról is beszélnünk kell, hogy az úgyszintén a Doxában védő Nagy Zoltán azt állítja, a hét végi, Alki elleni mérkőzésünk előtt a Ferencvárosban és a Honvédban is futballozó Kovács Béla négyezer eurót ajánlott neki, hogy gyenge teljesítményt nyújtson. Ismerem mindkettőjüket, így nyugodtan mondhatom: mélységesen megdöbbentett a hír. A kispadon ültem az említett, három nullára megnyert összecsapáson, de semmi különlegeset sem tapasztaltam."

De hogyan fordulhat Posza Zsolttal két nap alatt akkorát a világ, hogy a Nicosia helyett Balatonlellén érjük utol?

„Már három hete közöltem a vezetőkkel, hogy szeretnék váltani – folytatta a 33 esztendős, egyszeres válogatott kapus. – Két gyermekem van, akik a feleségemmel kénytelenek voltak ingázni a két ország között. Már régóta érlelődött bennem, hogy hazatérek, s itthon folytatom. Megmondom őszintén, nem éreztem jól magam a csapatnál. Hogy milyen a ciprusi futball miliője? Például az Omonia Nicosia ellen hazai pályán tizenkétezren ültek a lelátón, de az Ethnikosz Ahnasz ellen csupán harmincöten – bár akkor volt az APOEL–Omonia derbi is a városban."

Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
6 órája

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
10 órája

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46

Labdarúgás: női U17-es válogatott: két meccs az olaszok ellen

Utánpótlássport
2026.09.14. 19:51