Játékossors: „Simon menne a Feyenoordhoz; az Újpest érdekei is számítanak”

Vágólapra másolva!
2011.01.17. 12:12
null
Simon Krisztián már bizonyított a Feyenoordnál, de megszerzéséről még tárgyalnak az Újpesttel (Fotó: feyenoord.nl)
Tegnap beszámoltunk róla, hogy Simon Krisztián ügyében ma lezárulnak a tárgyalások a holland Feyenoord és az Újpest között. A csatár az elmúlt hetekben a hollandokkal készült, szeretnék is kölcsönvenni őt a rotterdamiak, de a német Hoffenheim is bejelentkezett érte. A játékos menedzsere, Vörösbaranyi József elmondta, Simon szeretne a Feyenoordhoz szerződni, de érthető, hogy az Újpest is szeretné érvényesíteni az érdekeit.


Simon Krisztián kölcsönadásáról szóban már korábban megegyezett a Feyenoord és az Újpest, de új helyzetet teremtett, hogy a Nemzeti Sport információi szerint a Hoffenheim csaknem kétszázmillió forintot ajánlott a labdarúgóért.

A támadó menedzsere, Vörösbaranyi József ezt az értesülésünket nem kommentálta, ugyanakkor elmondta, ma lezárulnak a tárgyalások a Feyenoord és az Újpest között.

„Simon Krisztián szeretne a Feyenoordhoz szerződni, és ezt az újpesti vezetők el is fogadják. Ugyanakkor érthető, hogy az Újpest olyan megállapodást szeretne kötni a hollandokkal, hogy hosszú távon is érvényesüljenek az érdekei. Az biztos, hogy ma lezárulnak a tárgyalások" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére a menedzser.

Ez a gyakorlatban annyit jelenthet, hogy az Újpest biztosítékot akar kapni arra, hogy a kölcsönszerződés lejárta után, bizonyos feltételek teljesülése mellett egy előre meghatározott összegért (ami valószínűleg nem kisebb, mint a Hoffenheim által ajánlott 700 ezer euró) meg is veszi majd őt a Feyenoord.

Amennyiben a holland klub ma megállapodik az újpestiekkel, úgy Simon szerdán akár már pályára is léphet új csapatában az Ajax elleni bajnokin. 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik