Feyenoord: Simon Krisztián az Ajax ellen mutatkozhat be tétmeccsen

2011.01.11. 13:06
Ahogy arról a Nemzeti Sport Online decemberben elsőként beszámolt: Simon Krisztián az Újpesttől kölcsönbe a Feyenoordhoz szerződik. A rotterdami vezetők részletkérdésekről egyeztetnek a magyar klubbal, de a héten szeretnének pontot tenni az ügy végére, hogy a támadó január 19-én már pályára léphessen az Ajax elleni bajnokin.   

„Még ezen a héten szeretnénk megegyezni az Újpesttel. Sőt, azt szeretnénk, ha Simon Krisztián január tizenkilencedikén már játszana az Ajax ellen" – jelentette ki a magyar futballistával kapcsolatban a Feyenoord technikai igazgatója, Leo Beenhakker.

Mészöly Géza, a lila-fehérek vezetőedzője egy tegnapi nyilatkozatában elmondta, Simon távozása 90 százalék, ami szintén azt támasztja alá, hogy már csak részletkérdésekről egyeztetnek a felek.

„Ilyen kérdésekben természetesen nem én döntök, de volt bennem félsz, hogy nem korai-e Krisztiánnak a Feyenoordba igazolni. Ám ha úgy megállja a helyét, mint ahogy a próbajátékon, nem szabad marasztalni" – mondta a Nemzeti Sportnak a szakvezető a fiatal labdarúgóról.

Simon ma délután egyébként a Feyenoord ománi edzőtáborában is bizonyíthat: a hírek szerint kezdő lesz a helyi U21-es válogatott elleni felkészülési meccsen.

Legfrissebb hírek

Megyeri Károly sohasem feledi a gólt megelőző beadását

Európa-liga
2026.10.04. 11:18

Szigorítottak a pirotechnikával kapcsolatos szabályokon Hollandiában

Minden más foci
2026.09.11. 17:17

Gabriel Jesus első barcelonai góljával beérte Rivaldót a BL legeredményesebb braziljainak listáján

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 12:47

Nem lehet megállítani a Barcelonát, a katalánok Raphinha és Yamal vezérletével a Feyenoordot is kiütötték

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 20:40

Az Eb és a vb megnyerése után a BL-győzelemre hajt Lamine Yamal

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 10:34

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

Hiába a BL-indulás, kirúgták Van Persie-t Hollandiában

Minden más foci
2026.06.08. 08:05

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33