Dortmund: hiába Kagava távolléte, Hajnallal nem számolnak a kezdőben

Vágólapra másolva!
2011.01.10. 07:17
A jelek szerint Hajnal Tamásra a továbbiakban sem számítanak a Bundesliga első helyén álló Borussia Dortmundnál, annak ellenére, hogy az együttes japán karmestere, Kagava Sindzsi az Ázsia-kupán szerepel.

A Der Westen című lap beszámolója szerint a Dortmundnál jelenleg a legnagyobb problémát Lucas Barrios gyengélkedése jelenti, aki a tegnapi, Basel elleni felkészülési mérkőzést is kénytelen volt kihagyni egy vírusos fertőzés miatt.

„Lucast az egész tavaszi szezonra kell felkészítenünk, nem csak a Leverkusen elleni nyitányra" – nyilatkozta Jürgen Klopp, a BVB vezetőedzője. A Der Westen szerint a sárga-feketéknél kétféle felállást terveznek a Leverkusen ellen, attól függően, hogy a paraguayi válogatott csatár bevethető lesz-e – de egyikben sem szerepel Hajnal Tamás.

Abban az esetben, ha Barrios játszhat, három jelentkező közül kerül ki Kagava helyettese: Robert Lewandowski, Mario Götze és Mohamed Zidan kaphat lehetőséget a középpályán. Amennyiben Barrios nem játszhat, Lewandowski csatárként kaphat lehetőséget, és Klopp szavait idézve: „Mario és Mohamed közül kerül ki" Kagava helyettese.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik