Hollandia: Dzsudzsák úgy érzi, mentálisan kicsit tömény az idény

2010.12.10. 18:55
Dzsudzsák Balázs erővel jól bírja, de a lelke már nagyon várja a téli szünetet – derül ki abból az írásból, amit a holland Spits című lap közölt abból az alkalomból, hogy Dzsudzsákot választották meg Magyarországon az év labdarúgójának.

„Megterhelő esztendő ez! Fizikailag továbbra is jól érzem magam a bőrömben, de mentálisan kicsit tömény az idény. Nagyon sok minden kavarog a fejemben: győzelmek, vereségek, utazások, média, szurkolók..." – idézi a Spits című lap Dzsudzsák Balázst az „Ugyanolyan fontos, mint Afellay kapitány" című írásában.

A magyar játékos korábban is jól érezte magát az eindhoveniek soraiban, ám nem leplezett elégedettséggel beszélt Fred Rutten vezetőedző döntéséről, amelynek révén szinte szabad kezet kapott a támadásokban.

„Edzőnk új szereppel ruházott fel. Most már nemcsak az a dolgom, hogy a szélen a védők mögé kerüljek, és beadjam a labdát. A korábbiaknál aktívabban vehetek részt a játékban, amivel az a célunk, hogy kiszámíthatatlanabbá tegyük a támadásainkat" – mondta Dzsudzsák, akit arról is kérdeztek, hogyan vélekedik a 2010–11-es bajnoki idényben elért kilenc góljáról.

„Nem kevés! Van persze, hogy a szerencse is mellém áll, de van, hogy nagyszerűen találom el a labdát. A lényeg, hogy mindig száz százalékot igyekszem nyújtani, legyen az ellenfél a Sampdoria az Európa-ligában vagy a Heracles a bajnokságban" – jelezte eltökéltségét a magyar játékos.

Dzsudzsák december 22-éig még négyszer léphet pályára a PSV-ben (szombaton például a De Graafschap otthonában), azt követően egy hónapig nem játszik tétmeccset a csapata.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Dzsudzsák Balázs: Nagy öröm, hogy még európai kupameccset játszhatok

Európa-konferencialiga
2026.07.22. 16:32

Dzsudzsák Balázs: Mesébe illő történet az enyém

Labdarúgó NB I
2026.07.10. 09:42

Élet, pálya – Kamler János jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.07.10. 09:40

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Gyakorlatilag eldőlt: marokkói vb-résztvevővel erősít a Bayern München

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:05

Dzsudzsák Balázs a következő idényt is a DVSC-ben tölti

Labdarúgó NB I
2026.05.31. 18:53