Juve: Dzsudzsáknak most a PSV-re kell figyelnie a sztárügynök szerint

2010.11.18. 18:23
Sören Lerby, Wesley Sneijder ügynöke – aki a korábbi olaszországi beszámolók szerint több olasz klubnak beajánlotta Dzsudzsák Balázst – a Tuttosportnak úgy nyilatkozott, a PSV magyar szélsőjének most a holland bajnokságra és az Európa-ligára kell összpontosítania.

„Dzsudzsáknak csak azzal kell foglalkoznia, hogy holland bajnokságot nyerjen a PSV-vel, és a lehető legjobb eredményt érje el az Európa-ligában. A szélső a jövőben szívesen játszana Olaszországban, mérlegeli ennek a lehetőségét" – mondta Lerby, aki korábban a Nemzeti Sportnak megerősítette azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint a Juventus érdeklődik a magyar válogatott játékosa iránt.

Dzsudzsák esetleges Olaszországba igazolása továbbra is téma az itáliai sajtóban: szinte minden nap megjelenik egy-egy cikk a PSV szélsőjéről, akit a Juventus mellett számos klubbal, köztük a Liverpoollal, a Tottenhammel, a Valenciával és az Atlético Madriddal is hírbe hoztak.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46