Olympiakosz: újra megbüntethetik Németh Krisztiánt - médiaértesülés

2010.10.04. 11:39
Görög portálok szerint elképzelhető, hogy Ernesto Valverde vezetőedző megbünteti az Olympiakosz két labdarúgóját, Németh Krisztiánt és Kosztasz Mitroglut, amiért „nem megfelelően" fogadták kimaradásukat a múlt hét végi bajnoki mérkőzésre készülő keretből.

Kosztasz Mitroglu dühösen távozott az Olympiakosz edzőközpontjából – számol be a történtekről például a gazzetta.gr –, és bár Németh Krisztián nem tett ilyet, „ő is érzékeltette elégedetlenségét". A tudósítások megjegyzik: a magyar válogatottól szeptember elején késve visszaérkező Némethnek volt már konfliktusa Valverde edzővel, ami vélhetően nem könnyíti meg beilleszkedését.

Jannisz Moralisz, a klub kommunikációs igazgatója nem kommentálta az esetleges szankciókról szóló hírt, ám jelezte: Görögországon kívül nem biztos, hogy a média ilyen lelkesedéssel vetette volna magát a témára.

„Nagyra nőtt gyerekek ezek a srácok, akik mindig játszani akarnak, és ha nem kerülnek be a csapatba, elégedetlenkednek. A reakciójuk elfogadható, legalábbis a legtöbb esetben" – mondta Moralisz, aki szerint a két játékos hétvégi mellőzésének kizárólag szakmai okai lehettek.

Az Olympiakosz a hétvégén 3–1-re legyőzte a Voloszt, és vezeti a görög bajnokság tabelláját.

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50

Hajdú Kata: Fogtam a fejem, s azt mondtam, Úristen!

Vízilabda
2026.08.04. 11:03

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Zalánki Gergő távozik az Olympiakosz vízilabdacsapatától

Vízilabda
2026.06.20. 17:29

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.06.13. 20:23

Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Fradi ellen

Vízilabda
2026.06.13. 13:14

Az FTC ötméteresekkel bukta el a női vízilabda BL-döntőt az Olympiakosz ellen

Vízilabda
2026.06.12. 22:18

Döntőt játszik a Pro Recco, az Olympiakosz lesz az FTC ellenfele a vízi BL bronzmeccsén

Vízilabda
2026.06.11. 22:33