Németh Krisztián: Ez hülyeség

Vágólapra másolva!
2010.10.06. 08:44
null
Németh Krisztián csak akkor lett ideges, amikor a görög lapokat olvasta (Fotó: Török Attila, NS-archív)
A nyáron szerződött a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban favoritnak számító Olympiakoszhoz Németh Krisztián. A magyar válogatottban is számításba vett támadó eddig egyetlen percet sem játszhatott abban az együttesben, amely öt forduló alatt négyszer nyert. A görög lapok a közelmúltban már arról számoltak be, a magyar légiós nehezen viseli a mellőzést, amelynek aztán hangot is adott, így konfliktusa támadt az edzőjével.

– Azt olvastuk a görög lapokban, hogy amikor az edző kijelölte a keretet, ön és Kosztantinosz Mitroglu feldúltan vette tudomásul, hogy nem nevezték a Volosz ellen.
– Ez hülyeség.

– Megírták...
– Akkor is az. Olvastam én is, és akkor valóban ideges lettem – ugyanis nem történt semmi ilyesmi. Eddig sajnos egyszer sem voltam a keretben, ez most miért lett volna másképp? Miért lettem volna éppen most idegbajos?

– Értem...
– Nézze, amikor tavaly kölcsönadott Athénba a Liverpool, az AEK-játékosok is azzal fogadtak: tizenöt újság ír a fociról, mindennap kell a szenzáció, nagy versenyben vannak, vagyis ha kiteszem a lábam az utcára, az már téma lehet, vigyázzak nagyon, hogy viselkedem. Higgye el, gyakran jelennek meg blődségek, és nem tudom, ez a lap honnan vette, amit írt, de senki más nem vette át, mert ennek semmi köze a valósághoz. Természetesen zavart, hogy ilyesmi megjelent, meg is kértem az engem képviselő menedzseriroda vezetőit, hogy lépjenek valamit, de nekik is azt mondták a klubvezetők, hogy semmi ilyesmi nem történt.

– Azt ne mondja, örült, hogy nem volt a keretben.
– Dehogyis, emiatt magam is türelmetlen vagyok, edzek, ahogy tudok, és tudom, ha hét közben szorgalmasan gyakorolok, előbb-utóbb pályára küldenek. Olyan formába akarok kerülni, hogy a legjobb legyek akkor, amikor megkapom a lehetőséget.

– Eddig miért nem sikerült?
– Nem szeretnék magyarázkodni. Az a dolgom, hogy keményen készüljek, semmi más.

– Azért érdekelne, hogy éli meg a helyzetet.
– Azért jöttem ide, hogy játsszak. Én jöttem utoljára a nyáron, és tény, meccshiányom volt és van, és az erőnlétem sem volt az igazi. Mostanra utolértem magam, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy három támadó középpályással és egy csatárral játszunk, és erre az egyetlen ék szerepkörére vagyunk négyen-öten. Kosztantinosz Mitroglu görög, Marko Pantelics szerb válogatott, és ők sem férnek be a csapatba, pedig utóbbi már két gólt is szerzett. Ez nem vigasz, csak azt akarom érzékeltetni, hogy nagyon erős a konkurenciaharc, de nemsokára ott leszek a csapatban.

– Úgy tudom, az edzővel sem felhőtlen a viszonya.
– Volt egy félreértés, de tisztáztuk.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Videó: Varga Barnabás első gólja az AEK-ben – az Olympiakosz ellen fejelte

Légiósok
2026.02.01. 22:02

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Nagy szériában a Real Madrid, futball után a kosár Euroligában is leiskolázta a Monacót

Kosárlabda
2026.01.22. 23:22

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56
Ezek is érdekelhetik