Légióssors: Magabiztosnak éreztem magam - Horváth Gábor

Vágólapra másolva!
2010.09.13. 09:36
Jól sikerült Horváth Gábor bemutatkozása a holland élvonalbeli NAC Breda labdarúgócsapatában: a Videotontól egy évre kölcsönvett hátvéd – Fehér Csabával egyetemben – végigjátszotta a Feyenoord elleni találkozót, amelyen a tizedik helyen álló bredaiak 2–0-ra nyertek.

„Magabiztosnak éreztem magam, elégedett vagyok a teljesítményemmel, persze erről az edzőnket kellene megkérdezni – értékelt a 25 éves védő. Gert Aandewiel, a csapat egyik megbízott edzője a klub honlapján külön dicsérte őt, kiemelve, minden helyzetben nyugodt maradt. – Szerintem a csapat sem okozott csalódást a jó hangulatú mérkőzésen. A Feyenoordnak igazából nem volt nagyobb helyzete, mi pedig szereztünk két gólt. Tekintve, hogy most nem kaptam meghívót a válogatottba, több időm volt a beilleszkedésre koncentrálni, ebben Fehér Csaba és Pető Tamás is sokat segített. Szeretettel fogadtak új csapatomnál, örülök, hogy sikerült a váltás."

Amint arról vasárnap már beszámoltunk: meccset végigjátszó magyar középhátvédet a holland labdarúgással foglalkozó egyik portál 6.3-as osztályzattal a mezőny második legjobbjának választotta.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2025.07.31. 16:26

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik