Légióssors: Stieber Zoltán az Aachenben folytathatja pályafutását

2010.05.25. 09:11
Az Aachener Zeitung információi szerint a Bundesliga 2.-ben szereplő Alemannia Aachen csapatában folytathatja pályafutását Stieber Zoltán, a magyar utánpótlás-válogatott balszélsője.

Az újság úgy tudja, hogy a 21 éves Stieber, aki legutóbb a szintén német másodosztályú Koblenzben futballozott, már elköszönt a koblenzi szurkolóktól, s búcsúztatásakor elárulta, hogy az Aachenben szeretné folytatni pályafutását.

Erik Meijer, az Aachen sportigazgatója az AZ-nek megerősítette, hogy a nemrég véget érő szezonban a 13. helyen záró Alemannia valóban érdeklődik Stieber iránt.

A magyar utánpótlás-válogatott balszélső a Nemzeti Sport Online-nak korábban elmondta, hogy mindenképpen szeretné a Bundesliga 2.-ben folytatni pályafutását azt követően, hogy a Koblenz kiesett a másodosztályból.

Stieber 2009 januárjában igazolt az Aston Villa tartalékcsapatától a TuS Koblenzhez, amelynél másfél plusz egy évre szóló szerződést írt alá. Azonban a kontraktus értelmében a szezon végén szabadon igazolhatóvá vált, mivel a Koblenz kiesett.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04