Dortmund: Hajnal cáfolja a Bild távozásáról szóló hírét

2010.05.05. 22:40
Hajnal Tamás, a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának magyar válogatott támadó középpályása cáfolta a Bild napilap hírét, amely szerint elképzelhető, hogy a nyáron távozik a BVB-tól. Az irányító elmondta: a klub vezetői elégedettek teljesítményével, még két évig szerződés köti a Dortmundhoz, ráadásul jól érzi magát a csapatnál, így a lap híre légből kapott.

„A hírnek nincs valóságalapja, kitalált téma az egész. Nemrég folytattam megbeszélést a vezetőkkel, jól érzem magam, ők is elégedettek a teljesítményemmel, ráadásul még két évig szerződés is köt a klubhoz. Elképzelhető, hogy ha a nyáron egy csapat jó ajánlattal megkeresi a klubot, a Dortmund megfontolja azt, de az utolsó, nagyon fontos bajnoki mérkőzéssel szeretnék foglalkozni, ráadásul az érdeklődőknek a klubbal kell először tárgyalniuk" – mondta Hajnal az NSO-nak.

A jelenleg a tabellán 5. helyen álló dortmundiak a Bundesliga záró fordulójában a Freiburg otthonába látogatnak.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
8 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
12 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38