Osasuna: Vadócz valószínűleg kezd hétfőn, nyáron tárgyal a vezetőkkel

Vágólapra másolva!
2010.04.18. 14:40
Az Osasuna labdarúgócsapatának magyar válogatott középpályása, Vadócz Krisztián elmondta a Diario Navarrának: feltehetően a nyáron tárgyal jövőjéről a vezetőkkel.

„A szezon után leülök egy megbeszélésre a vezetőkkel, meglátjuk, hogyan gondolják a folytatást. Úgy gondolom, hétfőn a Mallorca ellen kezdő lehetek, és játékban is akarok maradni" – nyilatkozta a magyar középpályás, akit a 2012-ig köt szerződés az Osasunához.

Vadócz együttese nagyon nehéz feladat előtt áll: a Mallorca 15 meccsből 13-at megnyert eddig hazai pályán a 2009–2010-es szezonban.

„Ez egyben azt jelenti, hogy kettőt nem nyert meg, és remélem, ebből három lesz a meccs után. Úgy vélem, hogy ha jól koncentrálunk és ki tudjuk használni az előttünk adódó lehetőségeket, győzhetünk" – mondta Vadócz.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
6 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18
Ezek is érdekelhetik