Megtörik-e a vb-átkot a „szürke lovak”?

A VB-NYOLCADDÖNTŐ ÁTKA

Kétségtelen tény, hogy a hetvenes évek közepe, nyolcvanas évek óta a dél-amerikai futball két legmeghatározóbb nemzete Brazília és Argentína. A két „nagy” nemcsak a klubfutball szintjén emelkedik ki a kontinens országai közül, válogatott szinten még inkább szembeötlő a különbség, és a futballkultúrák távolsága mintha csak növekedne a nagy tornákon.A VB-NYOLCADDÖNTŐ ÁTKA

Kétségtelen tény, hogy a hetvenes évek közepe, nyolcvanas évek óta a dél-amerikai futball két legmeghatározóbb nemzete Brazília és Argentína. A két „nagy” nemcsak a klubfutball szintjén emelkedik ki a kontinens országai közül, válogatott szinten még inkább szembeötlő a különbség, és a futballkultúrák távolsága mintha csak növekedne a nagy tornákon.

Az utóbbi két Copa Americán Brazília és Argentína játszotta a döntőt, előbbi a legutóbbi öt tornából négyet megnyert... Ám ami ennél is feltűnőbb: miközben a két válogatott 1978 óta két-két vb-győzelmet is fel tudott mutatni (Argentína: 1978, 1986; Brazília: 1994, 2002), Dél-Amerika más nemzete egyenes kieséses szakaszban nem nyert mérkőzést…

Ha szigorúan vesszük, ’78-ban Peru a csoportjából bejutott a legjobb nyolc közé, ám középdöntős kvartettjében rúgott gól nélkül búcsúzott. Azóta mégis ez a – más vereségek mellett az Argentína elleni szégyenteljes 0–6-tal megspékelt – perui teljesítmény Dél-Amerika „másik felének” legjobb eredménye. 1986 óta (a mexikói tornától rendezik a napjainkra megszokott, egyenes kieséses módon, nyolcaddöntős rendszerben a világbajnokságokat) öt ország – Chile, Ecuador, Kolumbia, Paraguay, Uruguay – nyolcszor próbálkozott túljutni a nyolcaddöntős fázison. Az eredmény: nyolc vereség, két rúgott gól (lásd az alábbi táblázatot).

Kötelező megjegyeznünk, hogy a „jelenség” még feltűnőbb, ha a területi felosztás alapján a dél-amerikai (futball)kontinenshez nem tartozó, ám a labdarúgást jellemző szerveződéseiben, kulturális sajátosságaiban és futballhagyományaiban ezer szállal Dél-Amerikához köthető Mexikó eredményeit is idevesszük. Az El Tri 1986-ban ugyan negyeddöntőbe jutott a hazai körülmények között rendezett csúcseseményen, ám eredményét azóta sem sikerült megismételnie, és a legutóbbi négy világbajnokságon egyaránt(!) a nyolcaddöntőben vérzett el.

„SZÜRKE LOVAK”
 
Talán a fentiekből adódóan is észlelhetjük magunkban négyévenként azt az érzést, hogy ezek a dél-amerikai válogatottak többre is lehetnének képesek. Mert ugyan esetükben – általánosságban az európai másod-, harmadvonalhoz tartozó nemzetekhez hasonlóan – kis lélekszámú országokról van szó (a most kijutott Chile 16.8, Paraguay 6.3, Uruguay 3.4 millió lelket számlál), futballkultúrájuk alapján van akkora potenciáljuk, mint mondjuk Horvátországnak, Bulgáriának, Dániának, hogy csak néhányat említsünk azok közül, amelyeknek önmagukhoz képest sikerült emlékezeteset alkotniuk az elmúlt két évtizedben.

Nekünk, európai szurkolóknak a fenti érzés és az a tény, hogy kontinensünk labdarúgásához képest a dél-amerikait általában csak nagyvonalakban és felületesen ismerjük, sokszor kölcsönöz a „sötét ló” kifejezésben megragadott képzettársítást. A labdarúgás világviszonylatában ugyan el tudjuk helyezni a dél-afrikai világbajnokságra most kijutó Chilét, Paraguayt és Uruguayt is – Európában játszó legjobb játékosaikat, klubcsapataik kiugró eredményeit ismerhetjük is –, de hogy valójában mire lesznek képesek, nehezen tudunk rá választ adni. Az alábbiakban e három válogatott helyzetét elemezzük – némi múltidézéssel egybekötve – arra keresve a választ, megtörhető-e az átok...

Vb-történet. „Alapító atya” a vb-ken, hisz ott volt – a legendás Orth György vezetésével – az 1930-as tornán, amelyen kiesett a csoportmeccseken, bár legyőzte Franciaországot és Mexikót is. 1950-ben szintén egy körig tartott számára a buli, nem úgy a hazai rendezésű ’62-es tornán, amelyen bronzérem jött össze minden idők legjobb chilei csapatának.

A sztori érdekessége, hogy a chileiek „terítéken az ellenfél” stratégiát folytattak. A Svájc elleni meccs előtt sajtot, az olaszok elleni derbi előtt spagettit ettek – bár az utóbbi esetben „emészthetetlen” találkozó, a vb-történet leggusztustalanabb és legbrutálisabb meccse jött. A szovjetek elleni negyeddöntő előtt vodka volt a kötelező védőital, a brazilok elleni elődöntőben kávé – na itt már nem jött be a babona. A franciákat aztán ceremóniamentesen megverték.

Chile 1966-ban egy megszerzett ponttal távozott, 1974-ben kettővel, 1982-ben megint egy ponttal – egyik sem volt fényes szereplés. „Cóndor” Rojas pengés trükkje kizárással járt az 1994-es torna selejtezőiről is, így 1998-ig kellett várnia a chileieknek egy újabb vb-szereplésre: a Zamorano, Salas duó húzta csapat a nyolcaddöntőben esett ki.

A válogatott. A chilei szövetség nagyot húzott azzal, hogy 2007-ben „idegenből” hozott kapitányt, azaz szerződtette a kispadra Marcelo Bielsát, az argentin válogatott korábbi irányítóját. Az „Őrült” becenévre hallgató szakemberrel a „La Roja” a selejtezők elején hazai pályán kikapott 3–0-ra Paraguaytól, majd Brazíliától, ám a folytatásban legyőzte Argentínát 1–0-ra (az volt Chile első tétmérkőzésen elért sikere a szomszéd ellen, és ez a találkozó vezetett Alfio Basile lemondásához az albicelesténél), majd 1985 óta először nyert Limában Peru ellen (1–3), és harminc év után győzött Asunciónban, azaz visszavágott Paraguaynak.

Chile a második helyen jutott tovább a CONMEBOL-zónából, Brazíliánál eggyel kevesebb pontot és eggyel kevesebb gólt szerzett. A selejtezők során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, nemcsak hazai pályán, idegenben is képes volt jó eredményeket elérni, azaz Bielsa remekül tudja feltüzelni fiatal erőkből álló csapatát, amely amellett, hogy egységes, nem nélkülözi a húzóembereket sem.

Humberto Suazo (nem összekeverendő a hondurasi, jelenleg a Genoát erősítő David Suazóval!) nemcsak a chileiek, de az egész dél-amerikai zóna legeredményesebb támadója volt a selejtezők során, 10 gólt szerzett. A 28 éves csatár – aki éveken át hazájában, majd Mexikóban a Monterreynél játszott, a télen igazolt Európába, a Zaragozához (eddig 15 mérkőzésen 6 gól a mérlege) – a vb-n is dobbanthat. A chileiek sokat várnak Alexis Sáncheztől (Udinese) és Mark Gonzáleztől (CSZKA Moszkva) is. A középpálya legjobbjának is egy Európában játszó fiatalt, Matías Fernándezt (Sporting) tartják a szakemberek, de Mauricio Isláról (Udinese) is sok jót hallani. Az viszont komoly gondot jelenthetett, hogy a „La Roja” egyik legjobbja, a kapus Claudio Bravo nemrégiben súlyos sérülést szenvedett. A spanyol másodosztályú Sociedadot erősítő kapuvédő (az elmúlt szezonban a liga legjobbja) az orvosok előrejelzése szerint felépülhet a vb-re, ám formába kerülése kérdéses, ami azért is nagy gond a chileieknek, mert 27 éves kora ellenére ő a csapat szellemi vezére és kapitánya.

Ami mellette szól. Suazo hatékonyságát már kiemeltük, de azt is érdemes megjegyezni, hogy a dél-amerikai „kicsik” közül Chile az egyik legkönnyebb csoportba került. A spanyol ajkú kvartettből, ha tovább akar jutni, Hondurast kötelező legyőznie a nyitányon, így Svájc ellen akár már a továbbjutást is eldöntheti, a harmadik csoportmérkőzésre egyébként sem érdemes hagyni a dolgot, hiszen a nemcsak a csoport, de a torna favoritjának számító Spanyolország még B-csapatával is nagy falat lehet.

Ami ellene szól. Amennyire szerencsésnek tűnik a sorsolás a csoportban, annyira kemény lehet a folytatás: Brazília vagy Portugália következhet, ha nem, abban az esetben a bivalynál is erősebb Elefántcsontparttal találkozhatnak.

PARAGUAY
Vb-történet. Szintén ott volt (és kiesett az első körben) az 1930-as vb-n és 1950-ben is. 1958-ban Uruguay 5:0-s kiütésével szerezte meg a vb-kvalifikációt, de a franciák elleni 7:3-as vereség betett az esélyeiknek. Huszonnyolc éves szünet következett, 1986-ban viszont továbbment a gárda a csoportjából, aztán belefutott az angolokba (és Gary Linekerbe). Ennek a csapatnak volt tagja Rolando Chilavert, José Luís Chilavert bátyja, hogy aztán 1998-ban már az öcs vegye át a kulcsszerepet. A kitűnő kapus és hozzá felnövő védőtársai (Carlos Gamarra és Celso Ayala) a legjobb 16 közé vitték Franciaországban a nemzeti tizenegyet, de a házigazdák a hosszabbításban kiverték őket. 2002-ben megint nyolcaddöntő jött, természetesen megint kieséssel (Németország ellen), a 2006-os tornán viszont hamar hazautaztak.

A válogatott. Ahogy 1998 óta általában lenni szokott, a paraguayi válogatott ismét különösebb gond nélkül vívta ki a vb-részvételt, hazai pályán ezúttal is sikerült megvernie a nagyokat (Argentína 1–0-s, Brazília 2–0-s vereséggel távozott Asunciónból), a kötelező mérkőzéseken pedig nem hibázott.

Az argentin szövetségi kapitány, Gerardo Martino a csapatot mindenek fölé helyezi, a stabilitást jellemzi, hogy az együttes 18 selejtezőn mindössze 16 gólt kapott (csak a brazilok engedtek kevesebbet, 11-et). A keret legrutinosabb tagja a védelem mindkét oldalán bevethető Denis Caniza, aki már ’98-ban is ott volt a vb-n. Az Európában szinte ismeretlen labdarúgó – csak Dél-Amerikában és Mexikóban játszott pályafutása során – a válogatott csapatkapitánya, 2006-ban már visszavonult egyszer a nemzeti csapattól, de Martino meggyőzte őt a folytatásról. Caniza mellett azonban a hátsó alakzatból már Carlos Bonet (Olimpia, 32), Paulo da Silva (Sunderland, 30), Darío Verón (UNAM, 30), Julio César Cáceres (Atlético Mineiro, 30) sem tartozik a fiatalok közé, nekik alighanem bérelt helyük van a keretben.

A középpályán Édgar Barretót, az Atalanta labdarúgóját emelik ki legtöbbször, mint aki a fiatalságot képviseli (25 éves), ám a játékos sokat bajlódott sérüléssel az idényben, szinte alig játszott. A selejtezők legeredményesebb játékosa, a január végén Mexikóban fejbe lőtt Salvador Cabanas nem lehet ott a vb-n, így a góllövés Nelson Valdézre (Dortmund) és Roque Santa Cruzra (Manchester City) hárul.

Ami mellette szól. Az Olaszország, Szlovákia, Új-Zéland trió mellett nem lehetetlen küldetés a továbbjutás, a sorsolás is jónak tűnik, hiszen a nagy eseményeken rendre gyengén kezdő címvédő olaszokkal vívják az első meccset, amelyen akár a világbajnokot is elkaphatják. Lucas Barrios, a Dortmund Argentínában született csatára ráadásul a napokban megkapta a paraguayi állampolgárságot, és Cabanas megfelelő helyettese lehet már csak jó formája miatt is (29 bajnokin 15 gólt jegyzett a Bundesligában), klubcsapatában pedig együtt játszik Valdézzel.

Ami ellene szól. A keret nagyon kiegyensúlyozott, senki sem pótolhatatlan, ugyanakkor mintha hiányozna az igazán nagy név, egy olyan játékos, aki nélkül nem lehet nagy eseményen jól szerepelni. Hiába a stabil védekezés, ha egy erős ellenfél ellen nem sikerül betalálni. Jellemző, hogy Santa Cruz eddig hét vb-találkozóján egy gólt lőtt, a paraguayi válogatott pedig mintha csak Asunciónban tudná megszorongatni a nagy válogatottakat. A támadójáték tehát kulcsfontosságú lesz, és kérdés, Santa Cruz, Valdéz avagy Barrios képes lesz-e villanni az európaiak ellen. Négy éve Anglia és Svédország ellen sem sikerült betalálni, korábban Németország és Anglia is erősnek bizonyult, most a csoportban a világbajnok mellett ott van Szlovákia is, a nyolcaddöntőben pedig könnyen jöhet európai ellenfél (Hollandia vagy Dánia). A brugge-i védő, Antolín Alcaraz által megfogalmazott elődöntő mindenesetre merésznek tűnik.

URUGUAY
Vb-történet. A legkisebb ország, amely valaha világbajnokságot nyert, és ha nem 1930-tól íródik a vb-történelem, alighanem nyert volna többet is. A húszas években is a világ legjobb csapata volt Uruguay, amely a hazai pálya előnyét kihasználva megnyerte az első világbajnokságot, olyan zseniális játékosokkal a soraiban, mint José Nasazzi, José Andrade, vagy a félkezű Héctor Castro. Két bojkottált torna után 1950-ben meglett a kettőből kettő, mikor a Maracanában hatalmas megdöbbenést keltve Uruguay megnyerte brazilok elleni sorsdöntő meccset. Ez volt a csúcspont, innen már lefelé vezetett az út az uruk számára.

1954-ben még elődöntőig jutottak, de Kocsis és a magyar Aranycsapat túl jónak bizonyult ellenük, 1958-ban már a kijutás se jött össze. Az 1962-es és az 1966-os szereplés sem volt fényes (első kör, negyeddöntő), az 1970-es viszont igen, legutóbb ekkor kerültek négy közé az uruk. Mint már tudjuk, azóta a nyolcaddöntőnél egyszer sem jutottak tovább, ráadásul öt tornáról is lemaradtak – a büszke múlthoz képest a jelen is elég szürke.

A válogatott. A 2002-es vb-hez hasonlóan utolsóként, a Costa Rica elleni pótselejtezőn vívta ki a részvételt, miután 5. lett a dél-amerikai zónában. Argentínától és Brazíliától oda-vissza kikapott, és sokat köszönhet Chilének, amely számára tét nélküli mérkőzésen az utolsó fordulóban legyőzte Ecuadort.

Óscar Tabárez szövetségi kapitányra hatalmas súly nehezedett a kvalifikáció során, hiszen a kétszeres vb-győztes hazájában a vb-szereplés kivívása alapértelmezett cél, a szakembernek pedig a selejtezők alatt kellett generációváltást végrehajtania a celesténél.

A „régiek” közül Diego Lugano, a Fenerbahce 29 éves középső védője kapta meg a kapitányi karszalagot, de természetesen Diego Forlán (Atlético Madrid) és Sebastián Abreu (Botafogo) is kihagyhatatlan a keretből. A támadójáték eredményessége azonban már nemcsak a két tapasztalt játékoson múlik, a fiatalok közül az Ajax üdvöskéjének, Luis Suáreznek is kulcsszerepet szánnak.

Ami mellette szól. A vb-részvétel kiharcolásával talán lekerült a teher a játékosok válláról, és ugyan az A-csoportból való továbbjutás nehéznek tűnik, jó játékkal, a kirobbanó formában lévő Forlánnal és Suárezzel megvalósítható. A celeste Franciaország ellen kezd, következik a házigazda Dél-Afrika, majd Mexikó, könnyen lehet, hogy az utóbbi csapat elleni találkozó ki-ki mérkőzés lesz.

Ami ellene szól. A csoportból való továbbjutás már nagy eredmény lenne az uruk számára, hiszen '90-ben vívtak legutóbb nyolcaddöntőt. Ráadásul a B-csoport (Argentína, Nigéria, Dél-Korea, Görögország) tagjai is jelentős erőt képviselnek, az égszínkékek pedig hosszú távon képtelenek voltak kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani a selejtezőben.