Vasas: Mindenkit leforrázott a határozat – Bene Ferenc

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.07. 09:19
null
Bene Ferenc egyértelmű célja a feljutás 2021-ben (Fotó: Micheller Szilvia)
Az angyalföldiek csalódottan vették tudomásul az MLSZ döntését, Bene Ferenc vezetőedző ugyanakkor már a következő idény csapatának kialakítására törekszik.

 


Ha van igazi vesztese az MLSZ hétfő esti döntésének, az a Vasas. Az NB II 3. helyén álló piros-kékek lendületben voltak, egyértelmű céljuk volt az élvonalbeli feljutás kivívása. A koronavírus-járvány azonban keresztülhúzta a számításaikat, így a következő idényt is a másodosztályban kezdik. A Fáy utcában értelemszerűen csalódottan fogadták a bajnokság lezárásáról szóló döntést. A télen Újpestről átigazoló Feczesin Róbert aligha úgy tervezte, hogy a következő idényt is az NB II-ben tölti…

„A játékosok egytől egyig csalódottan vették tudomásul a döntést – mondta lapunknak Bene Ferenc vezetőedző. – Az edzésen érezhető volt, hogy mindenkit leforrázott a határozat. Feczesin Róbert remek fél szezont produkált, a legtöbb gólt mi szereztük, amióta itt van nálunk. A mostani helyzettel nem tudunk mit kezdeni. Nagyon sajnálom Feczesin Róbertet is, látni kellene, milyen edzésmunkát végez. Kirobbanó formában van, az edzéseken olyan gólokat szerez, hogy öröm nézni. Nincs olyan játékosunk, aki összetört volna, ettől még nehéz szavakba foglalni, hogy mit éreztünk. Mostantól azonban egy feladatunk van: a következő bajnokságnak még elszántabban kell nekivágnunk.”

A 41 éves szakvezető örömmel emelte ki: ebben az évben a képzeletbeli NB II-es tabellát a Vasas vezetné, és jó eséllyel talán tényleg megelőzte volna a második helyen feljutó budafokiakat.

„Az eddig elvégzett munkát senki sem veheti el tőlünk. A következő bajnokságban meg kell lennie az eredménynek. Kíváncsi lettem volna, mit hoz a hátralévő időben a bajnokság, de ezt már sosem tudjuk meg. Mindenesetre gratulálunk a Budafoknak, nálam Csizmadia Csaba az év edzője.”

A fiatal edző szerint jelentős átalakulás várható az átigazolási piacon. Lesznek olyan futballisták, akik nehezebben viselik a mostani járványügyi helyzetet, míg mások előnyt kovácsolhatnak belőle. A Vasassal kapcsolatban hallani lehetett az újpesti Litauszki Róbert vagy Zsótér Donát érkezését is. Vajon ők az NB II-ben maradás ellenére is kiszemeltek?

„A keretünk folyamatosan alakul, ezért sem hagyjuk abba az edzéseket – mondta Bene Ferenc. – Megtehetnénk, hogy egy hónapra elengedjük a futballistákat, de most már a következő idény keretének a kialakítására törekszünk, s felmérjük a saját futballistáinkat is. Az elmúlt időszakban rengeteg nevet lehetett hallani a Vasassal kapcsolatban, kétségtelen, a klubnál kialakult filozófia sokaknak vonzó. Rengeteg a pletyka, aminek kevés a valóságalapja. Olyan játékosok érkezhetnek, akik megfelelnek a nálunk kialakult szellemiségnek.”

AZ NB II ZÁRÓ TABELLÁJA
1. MTK Budapest 27 18 5 4 60–33 +27 59
2. Budafoki MTE 27 16 6 5 42–23 +19 54
3. Vasas FC 27 14 5 8 55–39 +16 47
4. FC Csákvár 26 13 4 9 40–43 –3 43
5. BFC Siófok 26 11 9 6 40–31 +9 42
6. ETO FC Győr 27 11 8 8 36–32 +4 41
7. Gyirmót FC Győr 27 10 8 9 32–29 +3 38
8. Nyíregyháza Spartacus FC 27 11 2 14 45–45 0 35
9. FC Ajka 26 10 5 11 41–40 +1 35
10. Soroksár SC 26 10 5 11 38–44 –6 35
11. Budaörs 26 10 4 12 38–37 +1 34
12. Szeged-Csanád Grosics 26 8 10 8 31–29 +2 34
13. Dorogi FC 26 9 6 11 29–29 0 33
14. Kazincbarcika 27 8 9 10 33–38 –5 33
15. Békéscsaba Előre 26 8 8 10 30–35 –5 32
16. Szolnoki MÁV FC 26 7 10 9 22–27 –5 31
17. Szombathelyi Haladás 27 7 9 11 32–34 –2 30
18. Tiszakécske VSE 27 7 5 15 25–50 –25 26
19. Vác FC 27 2 6 19 17–48 –31 12
A Balmazújvárost kizárták.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik